változás

Nők Lapja

Új főszerkesztő a Nők Lapja élén

Szeptember elsejétől Vass Virág, a Nők Lapja eddigi főszerkesztője a márka kulturális nagyköveteként folytatja a munkát, ezzel egyidőben szinte az összes Nők Lapja termék egy, integrált szerkesztőség kezei alatt készül majd Akovács Éva vezetésével, aki már hosszú idő óta felel a márka több, időszakosan megjelenő lapjáért.

Harkai István, a Minősített Könyvelők Egyesületének elnöke

Könyvelőhiányt okoz a kata szabályainak megváltoztatása a Minősített Könyvelők Egyesülete szerint

A közel 450 ezer katás közül nagyjából csak 40-120 ezren lehetnek, akik az átalakított adónemben maradhatnak a kedden elfogadott változások miatt a Minősített Könyvelők Egyesületének elsődleges adatai szerint. Sok egyéni vállalkozó nehéz helyzetbe kerül, és nem csak az adóterhének jelentős emelkedése miatt. A megnövekedett adminisztrációs terhek elvégzéséhez egyszerűen nincsen elegendő könyvelő az eleve szakemberhiánnyal küzdő szakmában, erre figyelmeztet a szakmai szervezet elnöke. 

Mobil, okostelefon.

Megduplázzák a támogatási összeget és meghosszabbítják az állami mobilkészülékcsere-program határidejét

A jövő év első negyedének végéig hosszabbítja meg mobiltelefon készülékcsere támogatási programját a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), ezzel is igazodva a mobilszolgáltatók 3G-hálózatainak lekapcsolási tervéhez. Az állami támogatás mértéke az eddigi duplájára nő. Más, a régi telefonjukat lecserélni vágyók számára kedvező változást is bejelentettek.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások