
Kiadták a figyelmeztetést: nem ajánlott Törökországba utazni az Erdogan-rendszert bíráló újságíróknak a Német Újságíró Szövetség szerint
A DJW szerint könnyen bajba kerülhetnek egyes újságírók, ha Törökországot választják úticéljuknak.

A DJW szerint könnyen bajba kerülhetnek egyes újságírók, ha Törökországot választják úticéljuknak.

Nem sokat változott a férfiak és nők aránya az utóbbi tíz évben a médiában, ezt tanúsítja több nemzetközi és hazai felmérés is. A nők továbbra is alulreprezentáltak és bár több nő végez kommunikációs szakon, a nők aránya a sajtóban még mindig alacsonyabb mind nemzetközi, mind hazai szinten.

Több fontos ügyben is döntést hozott a legutóbbi plenáris hetén az Európai Parlament, ezek között volt a Magyarországon méltatlanul kevés figyelmet kapott, talányos nevű „anti-SLAPP” irányelv elfogadása is, pedig az komoly hatással lehet a média működésére. A SLAPP betűszó az angol „strategic lawsuits against public participation” (közéleti részvételt akadályozó stratégiai perek) rövidítése, a most az Európai Parlament által elfogadott „Az újságírók és emberijog-védők védelme a nyilvánvalóan megalapozatlan vagy visszaélésszerű bírósági eljárásokkal (közéleti részvételt akadályozó stratégiai perekkel szemben” című jogszabály az európai jogalkotók szándékai szerint ezektől védené a közéleti szereplőket. Ugyanakkor mint megannyi hasonló esetben megtörtént, fennáll annak a veszélye, hogy a magyar kormánypártok a jogszabályt a fonákján használják majd kormánymédia munkatársai érdekében. A Media1 Strasbourgba kiküldött tudósítója ott volt a komoly változásokat ígérő európai jogszabályt elfogadó plenáris héten, ahol többeket is megszólított a témával kapcsolatban.

Interjúkészítés közben inzultálta az N1TV munkatársait az Állami Számvevőszék épületével szemben épülő ötcsillagos budapesti hotel egyik biztonsági őre, és emiatt rendőri intézkedés is történt – írja az Alfahír.

Egy, a kémszoftvereket önmegsemmisítésre kényszerítő eszköz segített.

A miniszterelnökhöz hasonló rendszert egyedül Lengyelországban látni, de olyan messzire még ott sem mentek, mint Magyarországon.

Néhány héttel ezelőtt kezdett el terjedni egy videó a közösségi médiában, melyben az volt látható, hogy Dél-Szudán elnöke egy hivatalos rendezvényen összevizelte magát, miközben épp a himnusz szólt.

„Egy kis idő távol a Twittertől, jót tesz a léleknek” – írta az esetről Elon Musk, a Twitter újdonsült ura.

Oroszország ukrajnai háborúja, a haiti káosz és a mexikói bűnözői csoportok növekvő erőszakossága miatt 2022-ben harminc százalékkal megugrott a munka közben megölt újságírók száma az előző évhez képest – derül ki egy új jelentésből. Egy másik jelentés pedig arra figyelmeztet, hogy az idén letartóztatott újságírók száma szempontjából szomorú rekordot hozott az idei év, aminek még nincs is teljesen vége.

Huszonnyolc jelöltből hat fiatal vehetett át elismerést a Junior Prima Díj magyar ismeretterjesztés és média kategóriájában tegnap, szerdán Budapesten.