
Ismét a fideszes médiahálózattól vett át az Index egy újságírót
Nem az első ember érkezett mostanában a fideszes médiaalapítványtól a kormányközelivé alakított hírportálhoz.

Nem az első ember érkezett mostanában a fideszes médiaalapítványtól a kormányközelivé alakított hírportálhoz.

Magyari Péter, a 444 egyik volt alapembere néhány hét múlva kezd új helyén, a Válasz Online-nál.

A fiatal képernyős meteorológus két és fél éven át ismertette a kereskedelmi televízióban az időjárási adatokat, most azonban iparágat váltott.

A Facebook-követőinek még nem árulta el Bihari, hogy hol folytatja újságírói hivatását, ám egy lap már tudni véli.

Váradi Csilla tölti be idén januártól az eMAG Magyarország humánerőforrás-igazgatói tisztségét.

Sorra kapják az állásajánlatokat, sőt többen már el is helyezkedtek.

Megerősítette a Media1.hu-nak az ügyre közeli rálátással bíró forrás, hogy Kárász Róbert kreatívigazgatói állást kapott. Az MTVA szerint ez nem igaz. Ez azért is érdekes, mivel Kárász maga is részt vett a kinevezésével kapcsolatos információk elterjesztésében.

A közösségi médiás oldalán jelentette be Domokos László, a Napi.hu októberben húsz év után eltávolított főszerkesztője, hogy hol folytatja karrierjét ezután.

Az újságíró már be is kapcsolódott a munkába az új munkahelyén.

Nem okozott meglepetést a fejlemény.