
Lekapcsolták a közösségi médiát Kubában
A diktatúraellenes tüntetéseket akadályozták ezzel.

A diktatúraellenes tüntetéseket akadályozták ezzel.

Az exelnök bírósági végzést kér az állítólagos cenzúra megszüntetésére.

Az Amazon, a Google, a Twitter és a Facebook is kilátásba helyezte kedden, hogy kivonul Hongkongból, amennyiben elfogadják a tervezett új adatvédelmi szabályokat.

A GETTR névre hallgató platform készítői szerint a közösségi médiaóriások ellenében és a józan ész, valamint a szólásszabadság védelme mellett jött létre. Trump még nem regisztrált, de a fejlesztők szeretettel várják.

Elkészült a Digital News Report, melyből kiderül, mely médiumokat tartják a leghitelesebbnek a magyarok. A kutatás szerint a járvány miatt megnőtt az igény a megbízható hírekre, és nőtt az online médiatermékek olvasottsága, de a bevételeken ez nemigen látszott. A Telex rögtön előkelő helyen indított, miközben az Index megítélése jelentősen csökkent a tulajdonos- és szerkesztőségváltás után.

A volt amerikai elnök azután indította el az új felületet, hogy az ismert közösségi médiás szolgáltatások mind letiltották őt, amiért megállapításuk szerint közösségi médiás bejegyzéseinek szerepe volt a Capitolium ostroma elleni erőszakos zavargások kialakulásában.

A volt amerikai elnök szóvivője szerint Trump visszatérésekor „teljesen újra fogja írni a játékszabályokat.”

Az orosz tömegtájékoztatási és távközlési hatóság arra hivatkozva döntött a Twitter forgalmának lassításáról, hogy a közösségi szolgáltató állítólag évek óta nem teljesíti a hatóság kéréseit.

Antonio Guterres szerint olyan fejlesztéseket kellene végezni különböző felületeken, ami szabályozza az olyan döntéseket mint például Donald Trump Twitter-fiókjának letiltása.

A felülvizsgálat után a cég ismét úgy döntött, hogy nem engedi a volt amerikai elnököt újabb videót feltölteni, és kommentelni sem lehetséges így a videói alatt.