
Elon Musk felvásárolná az egész Twittert
Korábban a közösségi médiás platform részvényeinek egy jelentős részét vásárolta meg, most azonban úgy tűnik, komolyabb tervei vannak az amerikai milliárdosnak.

Korábban a közösségi médiás platform részvényeinek egy jelentős részét vásárolta meg, most azonban úgy tűnik, komolyabb tervei vannak az amerikai milliárdosnak.

Pedig az amerikai milliárdos nem sokkal korábban még bírálta a közösségi platformot.

Gyakorlatilag egyszerre vált elérhetetlenné számos ismert és jelentős oldal.

Gyakorlatilag megszüntette a kormánykritikus orosz Eho Moszkvi rádióállomás és az ellenzéki Dozsgy online televízió adásának foghatóságát egy keddi intézkedésével az orosz médiahatóság, a Roszkomnadzor. Az orosz kormány eközben saját hírportált indított, ahol saját perspektívájából igyekszik bemutatni az ukrajnai helyzetet, és bírsággal fenyegeti azokat a médiaszolgáltatókat, amelyek háborúnak nevezik, amit Ukrajna ellen indított Oroszország.

Sedef Kabas, a Törökországban jól ismert újságíró idézett egy török közmondást a Tele1 című tévécsatorna péntek esti adásában, szombat hajnalban már rendőrök vitték be.

Bejelentették az utódját is.

Arra is fény derült, hogy nem viselte meg az internetezőket a Facebook október 5-én történt hosszú leállása; az ezzel kapcsoaltos 15.300 említés többsége pozitív volt, leginkább vicces tartalmakat osztottak meg a témában.

A most elindított funkció mellé újabbakat is szeretnének társítani a jövőben.

A Twittert például máris kritikák érik, amiért engedélyezik a bejegyzések közzétételét a tálibok számára. A Facebook viszont keményebb álláspontot képvisel. Kiderült az is, hogyan viszonyul a kérdéshez a Whatsapp, az Instagram, a Google, illetve a YouTube.

Megállapodást írt alá a Twitter az Associated Press (AP) és a Reuters hírügynökséggel a hiteles tájékoztatás elősegítése érdekében.