tóth balázs

Tóth Balázs, az Index Tech rovatának volt szerkesztője

Újabb távozó indexes tér külön útra

Tóth Balázs, az Index Tech rovatának volt újságírója sem lesz tagja a volt indexesek által tervezett Telex csapatának. Az újságíró elhagyja a médiaipart.

A gyulai feljelentő fideszes országgyűlési képviselő védelmezője és a gyulai polgármester, feljelentő

Kormánypárti képviselő védelmezi a fideszes gyulai polgármestert, aki rendőri segítséggel próbált elnémíttatni egy ellenzéki facebookozót

A gyulai választókörzet fideszes parlamenti képviselője szerint a helyi fideszes polgármester helyénvalóan járt el, amikor feljelentést tett rémhírterjesztés miatt a rendőrség által alaptalanul őrizetbe vett és rabosított ellenzéki kötődésű facebookozó bejegyzése miatt. A fővárosi főügyész eközben az egyik kormánypárti médium segítségével arról próbálja meggyőzni az embereket, hogy a történet annak bizonyítéka, hogy működik a jogállam. Közben kiderült, Budapesten is történtek rendőri tévedések rémhírterjesztés kapcsán. A Magyar Helsinki Bizottság jogásza némiképp más véleményt fogalmazott meg: a történteket inkább nyugtalanítónak tartja.

atlatszo.hu

Kiszáll az Átlátszó egyik alapítója

Tordai Csaba, az Átlátszó társtulajdonosa eladta az üzletrészét, és a jövőben Karácsony Gergely főpolgármester munkáját segíti.

MTI OS, Magyar Távirati Iroda, sajtószolgálat

Nem csak hazugságokért, cenzúráért is perelhető az MTI?

A Magyar Helsinki Bizottság jogászai bebizonyították, hogy az MTI OS is felelős a közzétett tartalmakért, nem terjeszthet hazugságot az állami hírügynökség. Az ítéletnek további következményei lehetnek hosszútávon.