
Íme a Napi.hu szerkesztőségéből ma elbocsátottak névsora
Olyan régi újságíróktól is megvált az Indamedia, akik évek óta sokat tettek a lapért.

Olyan régi újságíróktól is megvált az Indamedia, akik évek óta sokat tettek a lapért.

A Media1 információi szerint az Index testvérlapjához, az Indamediához tartozó Napi.hu 15 fős munkatársi gárdájából 2, köztük Szabó Dániel főszerkesztő-helyettes felmondott, 6-tól pedig megválik a Napi.hu, valamint alig néhány nappal bemutatkozása után távozik az újonnan kinevezett tartalomigazgató, Illisz László is, aki kinevezésekor még arról beszélt a munkatársaknak, hogy fél szavakból is értik egymást Mucsányi Mariannával. Egészségügyi okokra hivatkozva hagyja ott pár nap után a Napi.hu-t, de azóta visszamenekült az InfoRádióhoz, ahol ma már részt is vett a munkában. A távozók közül többen felháborodottan tisztogatást emlegettek a Media1-nek.

Halálos csóknak bizonyult a Demeter Szilárd-féle erdélyi KESMA ölelése: nemcsak bezárják december végétől az évek során szisztematikusan felvásárolt nyomtatott sajtótermékeket, de a rádiók és online újságok esetében is elküldik a munkatársak több mint felét.

A távozó főszerkesztőt alig több mint egy évvel ezelőtt nevezték ki az Indamedia autós lapjának élére a kiadótól most sokakhoz hasonlóan ugyancsak távozó Papp Tibor utódjának. A tömeges távozások során nagyjából egyszerre távozik a volt és a jelenlegi főszerkesztő, valamint több más munkatárs is.

Forrósodik a helyzet az Indamediához tartozó autós lapnál. A Media1 információi szerint pár hét alatt, amióta Varga Endre, a Matolcsy György féle MNB volt osztályvezetője az ügyvezetője a Totalcarnak, immáron a 6. munkatárs hagyja el az újságot. A Media1 információi szerint lelép a cégtől Papp Tibor egykori főszerkesztő is, aki 14 évet töltött a lapnál.

A Media1 információi szerint elsősorban tördelőket bocsátottak el, de néhány szerkesztő is távozott a Figyelő és a Világgazdaság bezárásáról meghozott döntés után a Mediaworks Hungary Zrt.-től, köztük a Figyelő egyik legrégebbi, még a múlt évezred óta foglalkoztatott munkatársa.

A Media1 megtudta, ki veszi át az operatív igazgatói feladatokat, miután a Life Tv és az Ozone csatornákat működtető Media Vivantis Zrt. vezérigazgatójától, Hajdú Péter televízióstól, valamint rajta kívül mintegy 30 főtől, köztük Kiss Péter programigazgatótól is megválik a cég. Megtudtuk azt is, hogy Hajdú Péter tanácsadói pozíciót kap Vaszily Miklós kormányközeli médiavállalkozó mellett azt követően, hogy a Life TV és az Ozone TV stábjának túlnyomó többségét hétfőn elbocsátják, és felhagynak a jövőben a saját gyártású műsorok készítésével. Vaszily Miklóst kérdeztük az okokról.

Jelentősen csökkenti a Jobbik-közeli fenntartó az N1TV és az Alfahír szerkesztőségének méretét, és mindössze néhány munkatársat tartanak meg. Elterjedt, hogy Havas Henrikkel is megszakítják a közös munkát, de Havas a Media1-nek azt mondta, vele azt közölték, nyári szünetre küldik a műsorát.

„Szerkesztőségünk ma kisebb lett, (…) kiváló szakemberekkel kellett befejeznünk a munkát” – erősítették meg a hódmezővásárhelyi lapnál.

A napokban a 9 magazin éléről elbocsátott főszerkesztő munkaügyi pert indít az önkormányzat tulajdonában lévő kiadó ellen. Eközben Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere a kiadó ügyvezetőjének felmentését javasolja.