
Új műsorvezetőkkel érkezik A Dal 2022-ben
A következő versenyt már nem Fehérvári Gábor Alfréd (Freddie) és Orsovai Reni párosa vezeti majd.
A következő versenyt már nem Fehérvári Gábor Alfréd (Freddie) és Orsovai Reni párosa vezeti majd.
Péntek estétől, mától visszatér a Virtuózok V4+ a Duna Televízióban. A magyar fejlesztésű komolyzenei tehetségkutató műsor második alkalommal valósul meg nemzetközi színtéren.
Cél a pr-szakma következő generációjának felkutatása.
Az előválogatókra több ezer jelentkező érkezett.
Egyetlen hét alatt közel háromszázan jelentkeztek az iFaktor tehetségkutatójára.
A rádió olyan tehetséges, vállalkozó szellemű, amatőr-hobbi énekesek jelentkezését várja, akik szívesen megmutatnák ország világ előtt, hogy mire is képesek.
Egy hét múlva ilyenkor már látható lesz az új tehetségkutató, ahol a koronavírus-karanténban élő emberek azt mutatják meg, hogyan töltik az idejüket. Az új műsor a Tanár című sorozat helyére kerül, amelynek épp csak most érkezett meg az új évad első epizódja, de máris lekerül az RTL Klub képernyőjéről. A világjárvány hozta így.
A Made in Karantén a leírása alapján hasonló témájú, mint a TV2-n holnap startoló #maradjotthon, de ez kifejezetten a nézői videókra épül és a műfaja inkább tehetségkutató.
A TV2 tehetségkutatójának utolsó két adásában, így a mostani hétvégi élő showban sem lesz jelen az énekes-zsűritag.
A műsorváltozások oka, hogy a Fuss család fuss! és a Séfek séfe is dupla epizódokkal ér véget. A TV2 programigazgatója ma egy konferencián egyébként elismerte, hogy a Fuss család fuss! nem úgy teljesített, ahogyan azt várták volna.