
A Mediaworkstől érkezik a Ringier Hungary kereskedelmi igazgatója
Jánosi Péter lesz a Ringier Hungary kereskedelmi igazgatója.
Jánosi Péter lesz a Ringier Hungary kereskedelmi igazgatója.
Súlyos dolgok miatt kellett távoznia a Fidesz-közeli médiamunkásnak a Magyar Újságírók Országos Szövetsége főtitkári székéből 1998 nyarán – derítette ki a Media1.hu korabeli sajtóarchívumok segítségével.
Mostanra az M1 tévécsatornát is működtető állami médiavállalat is megerősítette, hogy felmondott Bende Balázs. Egy indokot is megjelöltek, miért.
A közmédia vezető szerkesztője gyakran bukkant fel az M1 képernyőjén is sajátos elemzéseivel.
A TV2-től távozó Mádai Vivien kapcsán korábban a Media1 arról írt, hogy várhatóan ő lesz az ELLE magazin új főszerkesztője, de a kiadóvállalat vezetője tagadta az értesülést. Mindenesetre most egy TV2-höz közeli weblap szerint már az utódja is megvan a csatornánál.
A politikus szégyennek nevezte azt is, hogy a közmédia ellenőrzésére létrehozott kuratórium elnöke nem rendelkezik diplomával.
Óhidi a médiaipar után a turizmus területén folytatja karrierjét.
Polyák Gábor a Media1 kérdésére azt mondta, Fidesz újabb kétharmada mellett semmi esélyét nem látja annak, hogy megvalósuljon bármi is az ellenzék médiával kapcsolatos javaslataiból, vagy akár csak napirendre tűzzön ezekből bármit is az Országgyűlés. Polyák abban sem biztos, hogy a kormány nem vonja esetleg alapítványi konstrukció alá az ELTE-t is, ahol médiával kapcsolatos tárgyakat tanít, ha viszont ez bekövetkezik, nem kizárt, hogy távozik Magyarországról – ma azonban még azt reméli, hogy erre nem lesz szükség.
Április elsejétől, az eddigi főszerkesztő távozásával egyidejűleg a Meglepetés magazin csatlakozik a Story és Best magazinok tartalom-előállító szerkesztőségéhez.
A Media1 információi szerint Prusinszki István, az Óbuda Újság főszerkesztőjének 5 nappal ezelőtti felmondásának valójában nincs köze a most megjelent Anonymous videóhoz, ahogy azt az Index sugalmazza.