
Főszerkesztőváltás volt a Magyar Nemzet élén
A bíróság által még tavaly év elején jogerősen elítélt eddigi főszerkesztő nevét már le is vették az impresszumból.
A bíróság által még tavaly év elején jogerősen elítélt eddigi főszerkesztő nevét már le is vették az impresszumból.
Több mint 20 éven át volt képernyőn.
A Sanoma Media Group, a ProSieben.Sat1 és több más jelentős külföldi médiacsoport után ezúttal a Jófogás és a Használtautó, valamint az Autónavigátor.hu portálokat működtető Adevinta Hungary tulajdonosa döntött úgy, hogy elhagyja hazánkat.
Péntektől új ügyvezető áll az érdi önkormányzat tulajdonában álló Érd Médiacentrum Kft. élén – tudatta a Media1.hu szerkesztőségével László Ferenc, Érd önkormányzatának kommunikácikós vezetője.
A Media1 információi szerint 60-70 ezer euró körüli összeget, átszámítva tehát több mint 24 millió forintot fizetett ki néhány hónappal ezelőtt egyfajta fájdalomdíjnak is felfogható egyezségi díjként az RTL Csoport Kaszó Klárának, az RTL Magyarország volt jogi igazgatójának, az RTL Csoport luxemburgi leányvállalata magyar részlegének volt, 4 évvel ezelőtt leváltott vezérigazgató-helyettesének, hogy Kaszó visszavonja azt a munkaügyi pert, amelyet Luxemburgban indított jogtalannak vélt elbocsátása ügyében. Kaszó, aki több mint húsz éven át szolgálta az RTL-t, a Media1 érdeklődésére rövid nyilatkozatra is hajlandó volt, és elmondta, mit érez most. Elértük az RTL-t is, ahonnan szintén érkezett egy rövid reagálás.
Kibővültek Bánhegyi Zsófia feladatai az állami lottóvállalatnál.
Hat X-Faktor évad után alakul így.
Az egykoron az Indexnél dolgozó szakember több mint két év után hagyja el a televíziós médiavállalat marketing és kommunikációs igazgatói posztját.
Kimerültségre hivatkozva azonnali hatállyal lemondott a Kifli.hu főnöke, Klekner Péter. Meg is van, ki veszi át az ismert webshop vezetői posztját.
6 év után otthagyja az Indamediát Vándor Attila –értesült a Media1.hu