
Felmondott Lovas Gergő, a Telex főszerkesztő-helyettese
Ahogy a Telex első főszerkesztője, Munk Veronika, úgy Lovas Gergő főszerkesztő-helyettes is maga határozott úgy, hogy elhagyja a portált, ő azonban máshová megy, mint Munk.
Ahogy a Telex első főszerkesztője, Munk Veronika, úgy Lovas Gergő főszerkesztő-helyettes is maga határozott úgy, hogy elhagyja a portált, ő azonban máshová megy, mint Munk.
A szlovák Denník N egyik vezető munkatársa lesz júniustól.
A tévés szexista megjegyzéseket tett és ezt nem tolerálta a hírcsatorna.
Azonnali hatállyal történik mindez.
A magyar sajtóban a Media1 írta meg először, hogy a német Die Aktuelle hetilap megtévesztően valóságosként megírt álinterjút közölt, amit valójában mesterséges intelligencia állított elő az évek óta kómában fekvő Forma-1-pilótával, Michael Schumacherrel.
A Media1 információi szerint Palocsay Géza, az egyik legmeghatározóbb hazai digitális szakember, aki a Jófogás és a Használtautó oldalakat működtető Adevinta Media éléről került a Pepita vezérigazgatói posztjára tavaly, nemrég a GLS Budapesten lévő régiós központjában kapott fontos pozíciót.
Tokár 2018 óta vezette az infotainment műsort.
Az autós kiadvány legrégebbi arcai közé tartozó Iván Róbert mindössze néhány hónapig dolgozott főszerkesztőként, most kikerült a neve a stáblistából, ahogy egy ismert szakújságíró is elhagyta a lapot. Nagyon sok a jövés-menés alapnál.
A fiatal képernyős meteorológus két és fél éven át ismertette a kereskedelmi televízióban az időjárási adatokat, most azonban iparágat váltott.
Kessel Krisztina újságíró azt állította egy TikTok-videóban, hogy a női szépségről kifejtett véleménye miatt kellett mennie az NLC-től. A Media1 reagáltatta az üggyel összefüggésben Munkácsy Mártont, a Central Médiacsoport női portáljának társfőszerkesztőjét, aki meglehetősen másképp mesélt a történtekről, mint az újságíró.