
Erősödhet a média feletti kormányzati befolyás Szerbiában
Mostantól a legnagyobb szerbiai távközlési vállalaton keresztül legálisan birtokolhat az állam több tévécsatornát is.

Mostantól a legnagyobb szerbiai távközlési vállalaton keresztül legálisan birtokolhat az állam több tévécsatornát is.

A 4iG Nyrt. a vállalatcsoport integrációjának felgyorsítására és márkaváltásra készül 2024-ben, emellett üzleti működési hatékonyságát is növelni kívánja. Erre hivatkozva átalakították a 4iG Csoport vezetőségét és cseréltek vezérigazgatót a Vodafone-nál.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter rendelete most azt a társaságot is helyzetbe hozza, amelyik tavaly megvásárolta tőle az egyik médiaiparban érdekelt vállalkozását, vagyis akivel üzleti kapcsolata volt.

Ha a Gazdasági Versenyhivatal az ellenzéki párt beadványára nem lép, elmennek akár Luxembourgig is.

Mégsem veszi meg az MVM Netet a 4iG, pedig korábban bejelentette, hogy így lesz.

A céget a 4iG vásárolta volna meg.

Olyan kérdéseket azonosítottak a tranzakció kapcsán a felek, amelyeket rendezni kell.

A nyugat-balkáni régióban bővíti telekommunikációs portfólióját a 4iG Nyrt., miután végleges adásvételi megállapodást kötött az ALBtelecom 80,27 százalékos tulajdoni hányadának megvásárlására a török Çalik Holding többségi érdekeltségébe tartozó Cetel Telekommal – tette közzé a tőkepiaci társaság a Budapesti Értéktőzsdén.

Már az új névre is fény derült.

A magyarországi Telenor többségi tulajdonosaként ismert cseh PPF Group, a helikopter-balesetben elhunyt Petr Kellner egykori cége bejelentette, hogy eladja a szingapúri GIC-nek a Cetin 30 százalékát. A Cetinhez tartoznak a Telenor ügyfeleit kiszolgáló mobil bázisállomások.