szolgálati közlemény

Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnöke Felcsúton, 2017-ben

Elismerte a 444, hibázott a Kovács Gergelyről szóló cikke elkészítésekor

Szolgálati közleményben kért bocsánatot a 444, amiért nem voltak kellően alátámasztva a lap munkatársának, Keller-Alánt Ákos újságírónak a Magyar Kétfarkú Kutyapárt elnökéről, Hegyvidék polgármesteréről szóló egyes állításai. A 444 ugyanakkor bírálja Kovács Gergelyt is, amiért a politikus élesen bírálta a lap szerzőjét a megjelent anyagok miatt.

Magyar Péter országjárásának egyik állomásán

Csúsztat az Index Magyar Péterrel kapcsolatban

„Többet írunk Magyar Péterről, mint Orbán Viktorról, de neki ez sem elég” címmel jelent meg egy szolgálati közlemény a Fekete-Szalóky Zoltán főszerkesztette Indexen csütörtök éjszaka, miután Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke szóvá tette, hogy vele, tehát az egyik legnagyobb támogatottságú párt EP-listavezetőjével még egyetlen interjút sem közölt a lap, miközben az övénél kisebb támogatottságú pártok politikusaival jelentek meg interjúk. Az Index szolgálati közleménye ugyanakkor tele van mellébeszéléssel és csúsztatással, és valójában épp a lényegre nem ad magyarázatot, vagyis arra, hogy ha Magyarénál jóval kisebb pártokkal interjúkat közöltek, Magyarral miért nem ültek le egy hasonló beszélgetésre.

Munk Veronika, az Index főszerkesztő-helyettese bejelenti, hogy Bodolai László elutasította a kérésüket Dull Szabolcs kapcsán, ezért ma sokaknak befejeződik a munkája a lapnál

Elindult a tömeges felmondás az Indexnél!

Munk Veronika, az Index főszerkesztő-helyettese újságírók előtt, kamerák jelenlétében arról beszélt: mivel hiába kérték Bodolai Lászlót, az Index.hu Zrt. elnökét, hogy vegye vissza a tegnap elbocsátott Dull Szabolcsot és nevezze ki őt újra főszerkesztőnek, ma sokaknak a munkája befejeződik az Indexnél. Eközben megvannak az első távozók is.

Erdélyi Superman Zsolt

Nem mondja el az Indexnek az oldal hirdetéseit szervező Indamedia, ad-e még tanácsokat a cégnek az Index-főszerkesztő eltávolítását javasló Erdélyi Superman Zsolt

Ziegler Gábor, az Index hirdetési bevételeiért felelős Indamedia vezetője üzleti titokra hivatkozva utasította el, hogy válaszoljon az Indexnek, tart-e még a kapcsolat a Superman becenéven is ismert, a minap az Index főszerkesztőjének leváltását szorgalmazó egykori SZDSZ-es kampányguruval.

Index, szolgálati közlemény

Nincs vezérigazgatónk, mi is csak keveset tudunk – Kitett az Index egy szolgálati közleményt, majd egy időre leállt az oldal, de csak műszaki hiba okozta a problémát

Dull Szabolcs, az Index főszerkesztője azt írta a leállás előtti közleményében, ők is csak akkor értesültek a 2. vezérigazgató távozásáról, amikor a sajtó. A leállás, amely az Indexen kívül a port.hu-t, a totalcar.hu-t és a velvet.hu-t is érintette, a hivatalos információk szerint műszaki problémák miatt következett be.

Dull Szabolcs Fotó: Czémán Anna / Media1

Az Index főszerkesztője újabb szolgálati közleményt adott ki

Ezúttal az apropót részben Pusztay András, az Index vezérigazgatójának távozása adta, akit a főszerkesztő a sajtószabadságért kiálló személyként emleget. A főszerkesztő a szolgálati közleményben bizonytalannak tűnik, mi lesz most és garanciákat vár a független működésre.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások