
Nem volt hajlandó közölni az Index Puzsér Róbert Bencsik Andrásról írt publicisztikáját
A történtekről maga Puzsér számolt be, aki ezek után a közösségi médiában tette közzé az eredetileg az Index számára készített anyagot.
A történtekről maga Puzsér számolt be, aki ezek után a közösségi médiában tette közzé az eredetileg az Index számára készített anyagot.
A producer-showman vitába szállt Gulyás Márton műsorvezetővel arról, hogy a TV2 a Fidesz televíziója-e, és nem találta problémásnak a csatorna működését.
Véget ér a műsorvezető januárban kezdődött alkotói szabadsága.
A rádiós produkció közlése szerint Puzsér nem végleg távozik, de szavaikból az is kiderül, hogy az ismert megmondóember és tévékritikus várhatóan hónapokig csak a korábbi legérdekesebb adásokból összeválogatott pénteki ismétlésekben lesz hallható, a többi napon mások vezetik majd a műsorát.
Megkérdeztük a tévécsatornát.
Több olvasónk is kérdezte, miért maradt el Puzsér Róbert műsora, ennek jártunk utána.
Hétfőtől szól majd a Spirit FM rádió a Budapest FM 92,9 MHz-en, ahol az eddiginél nagyobb elérésű földi sugárzás miatt megújítja műsorkínálatát. Napi élő, közéleti témájú beszélgetések indulnak, ugyanakkor könnyedebb, fiatalos magazinműsorokkal is készül a csatorna. Több ismert rádiós neve is szerepel a műsorrácsban, és megújul a hírszolgáltatás is.
Több év kihagyás után, az ATV-n lesz látható az egykoron a HírTV által sugárzott műsor.
A jövő héttől induló Önkényes Mérvadó című műsor hétfőtől csütörtökig minden nap jelentkezik, benne Puzsér Róbert mellett Horváth Oszkár állandó és Nyári Gábor, Csízi Ágnes, Kovács 4 Zoltán, Gödri Bulcsu váltott műsorvezetésével.
A Media1 összeszedte, milyen eredményeket értek el az ismert médiaszemélyiségek a vasárnapi önkormányzati választásokon. Úgy tűnik, a médiás ismertség nem mindig váltható át tisztséget érő politikai tőkévé, bár volt, akinek ez sikerült.