
Rónai Egon az ATV-nél dolgozó feleségével is szerződésben állt az LMP
Németh S. Szilárd, az ATV vezérigazgatója szerint nem volt probléma az együttműködéssel.
Németh S. Szilárd, az ATV vezérigazgatója szerint nem volt probléma az együttműködéssel.
A Tolna Megyei Önkormányzat a Kárász Róbert vezette alapítványnak megyei identitást erősítő rendezvényekre adja a jelentős összeget. A Media1 egy ezt kifogásoló olvasói levél kapcsán megkérdezte az ATV-t, mit gondolnak az ügy kapcsán.
Nem aggályos-e, hogy pénzt kap a Médiatanács egyik tagjának felesége az egyik nagy hazai médiacsoporttól, az Indamediától, és nem kelti-e esetleg ez azt a látszatot, hogy a médiapiacot ellenőrző grémium tagjának feleségén keresztül próbál meg előnyökre szert tenni a médiaszolgáltató a médiahatóságnál? Ezekről kérdezte a Media1 a médiahatóságot és az Index tulajdonosát, az Indamediát, ahová a napokban nevezték ki tartalomfejlesztési igazgatónak a Kossuth Rádió volt csatornaigazgatóját, Mucsányi Mariannát, Szadai Károly, a Médiatanács 2019-ben megválasztott tagjának feleségét, aki korábban hasonló személyi összefonódás miatt volt kénytelen távozni az állami rádió éléről, és akiről korábban azt is megírtuk, hogy adótartozást hátrahagyva szűnt meg egy kft.-je. A médiahatóság ugyan több napja nem reagál a kérdéseinkre, az Indamedia azonban igen.
Kárász emellett a 444 által megtalált felvétel szerint rákerült az Orbán Viktor hatalomban tartásáért tevékenykedő véleményvezéreket támogató, a közpénz-finanszírozott Alapjogokért Központtal összefonódva működő Megafon Központ csapatát bemutató közös csoportképre is. A műsorvezető kapcsán nem először merülnek fel vitatott dolgok, a csatorna azonban eddig elnéző volt ezek ügyében. A mostani esetben az ATV vezérigazgatója a Telexnek azt mondta, a történtek után elbeszélgetett a műsorvezetővel, hogy ilyen rendezvényt a továbbiakban ne látogasson, valamint kijelentette, hogy ha egy direkt pártrendezvény lett volna, akkor annak súlyosabb következménye is lett volna.
A Media1 megkérdezte a Pegasus megfigyelési botrány egyik célszemélyét, Varga Zoltánt, a Central Médiacsoport tulajdonosát, mit szól, hogy a Völner Pál ellen hivatali vesztegetés elfogadásának vádjával folyó büntetőügy kapcsán Völner jogi képviseletét az a dr. Papp Gábor ügyvéd látja el, aki tavaly Varga Zoltán jogi képviselőjeként arról beszélt, a médiavállalkozó jogi lépéseket fontolgat a megfigyelése kapcsán. Márpedig korábban Varga Judit igazságügyi miniszter azt nyilatkozta, helyettese, Völner Pál feladata volt a megfigyelésekről dönteni. Ebből pedig az is következik, hogy a Varga Zoltán elleni megfigyelésről is elvben Völner dönthetett, akivel tehát közös a jogi képviselőjük. Válasz a szokatlannak tűnő helyzet kapcsán Varga Zoltán helyett végül dr. Papp Gábor ügyvédtől érkezett, akinek szavaiból nem csak az derült ki, hogy miért nem tartja a helyzetet aggályosnak, de elmondta azt is, hogy a médiavállalkozó egyelőre mégsem tett lépéseket a kémügy kapcsán.
Előfordult, hogy a volt elnök kabinetfőnökének is tanácsokat adtak, például a capitoliumi események kapcsán is. A hivatalos tanácsadóknak mindez nem tetszett.
Szerinte az államtól érkező pénz miatt nem vetődik fel az összeférhetetlenség kérdése.
Egy témában járatos ügyvéd szerint a törvény betűje alapján elvben még úgy sem maradhat Hajdú Péter a Life TV-t és az Ozone TV-t működtető Media Vivantis Zrt. vezérigazgatója, hogy az ügyészséggel kötött megállapodásának köszönhetően végül igen enyhe büntetéssel, felfüggesztett börtönbüntetéssel úszta meg a tévés producer a 280 millió forint kárt okozó áfacsalást. Egy, a témában járatos ügyvéd tapasztalatai szerint azonban ténylegesen gyakorta sok idő is eltelik, mire a bíróság érdemben fellép egy ilyen embert foglalkoztató vállalat ellen.
A Médiapiac néhány nappal ezelőtti tulajdonosváltásáról a Magyar Nemzetben szerdán elsőként beszámoló és a kormánypárti napilapban Boros Bánk Leventével, a szaklap új tulajdonosával alákérdezős interjút készítő Kárpáti András csütörtökön már a „független” Médiapiac Online-nak is dolgozott, névtelenül. Ma egyébként újra a Magyar Nemzetben is jelent meg Kárpátitól írás, vagyis kettős szerepe van, a személyi összefonódást azonban nem verték nagy dobra az olvasók előtt.
Akár hozzátartozóik miatt is vizsgálat indulhat a munkavállalók ellen.