
130 milliárdra nő a Közmédia jövő évi büdzséje
Az országgyűlési választások évében így 13 milliárddal több pénze lesz az állami médiavállalatnak, mint 2021-ben. Kiderült az is, mennyiből működik jövőre a médiahatóság és a Médiatanács.

Az országgyűlési választások évében így 13 milliárddal több pénze lesz az állami médiavállalatnak, mint 2021-ben. Kiderült az is, mennyiből működik jövőre a médiahatóság és a Médiatanács.

Hiába tüntetettek tömegek hétfőn és írtak alá százezren petíciót, az Országgyűlés kedden megszavazta azt a törvényt, amely miatt éjszakába kell száműzni minden olyan médiatartalmat és reklámot, amelyben LMBTQI emberek láthatók. Ez népszerű, közismert tévésorozatokat is érint. A civil szervezetek csalódott hangú közleményben reagáltak a fejleményre.

Arra szólítja fel a Demokratikus Koalíció az Országgyűlés elnökét, fizesse ki ő maga annak a hat újságírónak járó kártérítésnek az összegét, amelyet azért ítélt meg az Emberi Jogok Európai Bírósága, mert a házelnök akadályozta az újságírók munkavégzését, és ezzel megsértette a szólás szabadságához fűződő jogaikat.

Az Azonnali már közel másfél éve pereskedik, hogy egyáltalán érdemben foglalkozzon a bíróság azzal, hogy a házelnök 2019 őszén szigorított rendelkezései ellehetetlenítik a sajtó munkáját a parlamentben, de az első és másodfokú bíróság után most a Kúria is azt mondta ki, hogy nem lehet beperelni a parlamenti házelnököt. A lap nem hagyja annyiban az ítéletet.

Az ellenzék vizsgálóbizottságot is felállítana és megváltoztatná a médiatörvényt, hogy ne némuljon el a rádió február 15-én. Az MSZP társelnöke mocskos játéknak nevezte, ami a frekvencia körül folyik.

A Varga Judit igazságügyi miniszter által tavaszra ígért törvényjavaslattal szabályozni fogják a technológiai cégek működését.

22 milliárd forinttal többet kaphat jövőre a közmédiát működtető Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap, és az így jövőre már közel 118 milliárd forintból gazdálkodhat. Kiderült az is, mekkora összegből működhet jövőre a médiahatóság. Az MTVA állami támogatása évek óta jelentősen emelkedik.

A pénteken elfogadott jogszabályi rendelkezés alapján jövőre, ha egy katás vállalkozás egy év alatt 3 millió forintnál magasabb összegű bevételre tesz szert ugyanazon üzleti partnerétől, akkor azt extrém mértékű, 40 százalékos büntetőadóval sújtják a kata fix összegén felül. Megszűnik továbbá a kettős katázás lehetősége és sor más, a vállalkozók szempontjából rendkívül előnytelen változás is jön, miközben kivételezni fognak az állam beszállítóival. A változások nagyon kedvezőtlenül érintik a média szektort is.

A fideszes házelnök nem hajlandó változtatni az újságírók beléptetésének szabályozásán – derül ki egy MTI-hez eljuttatott közleményből, melyben az Országgyűlés Sajtóirodája reagál az Emberi Jogok Európai Bírósága az újságírók kitiltása miatti elmarasztaló ítéletére.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) egyhangúlag mondta ki, hogy megsértette a házelnök 6 magyar újságíró jogait, amikor Kövér László hónapokra kizárta őket az Országházból.