Németh Péter

Gajdics Ottó, a HírTV volt tartalomigazgatója, a Szabad Föld főszerkesztője az ATV Csatt című műsorában

Nagy beismerést tett Gajdics Ottó, a HírTV volt tartalomigazgatója, a Szabad Föld főszerkesztője

Gajdics Ottó az ATV Csatt című műsorában kijelentette, hogy bár tisztában van az ország gondjaival, mégsem vitatja meg a média nyilvánossága előtt ezeket. Amikor a stúdióban vele vitatkozók közül volt, aki mondta, ez nem összeegyeztethető az újságírással, azt mondta, nem tartja magát újságírónak, sőt kifejezetten kéri már egy ideje, hogy ne nevezzék őt annak. Huth Gergely főszerkesztő is mondott érdekeset: szerinte a közmédia félkatonai szervezet.

Németh Péter, a Népszava régi-új főszerkesztője korábban

„Két veszély leselkedik a Népszavára: ha nyer az ellenzék, vagy ha veszít” – Interjú Németh Péterrel, a Népszava régi-új főszerkesztőjével

Tizenöt éven át vezette a Népszavát főszerkesztőként, a 2017-es tulajdonosváltáskor azonban leköszönt a Népszava éléről, és ezután csak tiszteletbeli főszerkesztője maradt a lapnak Németh Péter. Idén október közepén azonban visszakerült a lap élére. A Media1 podcast vendége volt Németh Péter, a Népszava régi-új főszerkesztője.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások