
Egy héttel a választások után megszüntette a kormánypárti médiaholding a City7 című lapot
Ez már a 2. lapbezárás a választások óta eltelt egy hét alatt.

Ez már a 2. lapbezárás a választások óta eltelt egy hét alatt.

12 év után búcsúzik el a felcsúti segítséggel létrehozott lap.

Polyák Gábor a Media1 kérdésére azt mondta, Fidesz újabb kétharmada mellett semmi esélyét nem látja annak, hogy megvalósuljon bármi is az ellenzék médiával kapcsolatos javaslataiból, vagy akár csak napirendre tűzzön ezekből bármit is az Országgyűlés. Polyák abban sem biztos, hogy a kormány nem vonja esetleg alapítványi konstrukció alá az ELTE-t is, ahol médiával kapcsolatos tárgyakat tanít, ha viszont ez bekövetkezik, nem kizárt, hogy távozik Magyarországról – ma azonban még azt reméli, hogy erre nem lesz szükség.

A sorozat forgatásait még 2021 júliusában befejezték, és most kiderült, hogy mikor mutatják be a befejező részt a televízióban.

Dúró Dóra pártelnök-helyettes a történteket a választás rendje elleni bűncselekménynek tartja.

Három évvel ezelőtt egyszer már egy időre szüneteltette a tevékenységét a jelenleg több mint 26 ezer követővel rendelkező csatorna, akkor azonban fél év múlva visszatért. Most azonban úgy tűnik, végleg vége.

Egy darabig azonban még képernyőn marad az RTL Magyarország fikciós realityje.

Még 2020 januárjában derült ki, hogy a Google két éven belül kivezeti a Chrome böngészőkből az úgynevezett 3rd party cookie (sütik) elhelyezésének a lehetőségét. A hirdetők nyomása miatt a dátumot egy évvel kitolták, de 2023 végén elérkezik a sütimentes világ, ami feje tetejére állíthatja a marketingszakmát.

Bár nemrég egy, az amerikai tőzsdefelügyeletnek leadott vállalati jelentésben a Meta belengette az Európából történő kivonulását arra az esetre, ha nem kap lehetőséget arra, hogy az európai felhasználók adatait amerikai szerverekre továbbítsa, valamint azokon tárolja és dolgozza fel, amit egyes politikusok zsarolásként értékeltek, most a vállalat európai vezetője blogbejegyzést is írt az ügyről, amiben azt hangsúlyozza, hogy nincs szó zsarolásról.

Egész Európában leállhat a Facebook és az Instagram, ha a Meta nem kap lehetőséget arra, hogy az európai felhasználók adatait amerikai szerverekre továbbítsa, valamint azokon tárolja és dolgozza fel.