
Bejelentette a TV2 a Sztárban sztár leszek új évadának időpontját
Az előválogatókra több ezer jelentkező érkezett.

Az előválogatókra több ezer jelentkező érkezett.

A TV2-s Sztárban Sztár leszek! című showműsor második évadának egyik „mestere” lesz. A csatorna bejelentette azt is, hogy még lehet játékosnak jelentkezni a műsorba, és a többi mester nevét is elárulták.

A kormányközeli bulvárnapilap, a Bors a minap cikket közölt arról, milyen nagyon hűséges Majoros Péter Majka a TV2-höz, hiszen nemrég nemet mondott az RTL Klub mesés ajánlatára. Csakhogy Kolosi Péter, az RTL Magyarország programigazgató vezérigazgató-helyettese szerint épp az ellenkezője igaz ennek: Majka próbálkozott be az RTL-nél konkrét elképzelésével, ám az ózdi rapperből lett tévés még az informális beszélgetésen sem jutott túl, mert jelezték neki: nem látják helyét az RTL-nél.

Több újdonsággal is jelentkezik szeptember közepétől hétköznap esténként a TV2 gameshow-ja.

Bár a lista első helyén egy élsportoló áll, leginkább a műsorvezetők és az előadók dominálnak.

A díjátadón összesen 12 kategóriában hirdetnek győztest.

A TV2 még szombaton is azt nyilatkozta az egyik oldalnak, hogy lesz közönség a showjában, de aztán végül mégis a lehető legfelelősebben járt el. Az élő showműsor zsűrije egyébként nemes felajánlást is tett vasárnap a koronavírus kapcsán.

A showműsor hamarosan képernyőre kerül 6 epizóddal, hétvégente, főműsoridőben. A jelmezben szereplők kilétét megfejtésével foglalkozó sztárcsapat tagjai mellett a műsorvezető is ismert személyiség, aki egyébként a Sztárban sztár leszek műsorvezetőjeként is képernyőn lesz idén.

A Majka által kifejlesztett vetélkedő óriási bukása miatt éjszakába száműzi a gombnyomkodós vetélkedőt a TV2, és inkább Ördög Nóra korábbi műsorát ismétli.

Őszi negatív nézettségi rekordot produkált a Majka által kifejlesztett gameshow. A csütörtöki adást még kábelcsatornáknál is kevesebben nézték.