Magyar Újságírók Országos Szövetsége

̶B̶e̶n̶c̶s̶i̶k̶ ̶A̶n̶d̶r̶á̶s̶ Egy kártevőirtó munkában.

Panaszt tesz Bencsik András svábbogarazása miatt az újságíró-szövetség a médiahatóságnál

„A médiaszolgáltatónak az általa közzétett médiatartalomban tiszteletben kell tartania az emberi méltóságot – írja a 2010. évi sajtószabadságról szóló törvény. A Hír TV Sajtóklubjának legutóbbi adásában megsértették e szabályt” – kezdődik a Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) az Országos Sajtószolgálathoz eljuttatott közleménye.

Velkovics Vilmos az EchoTV-ben korábban.

Zavaros válaszokat adott a HírTV főszerkesztője, amikor a trollhívásos hamisítási botrányról kérdeztük

Miután egy telefonszám lebuktatta a Fidesz-közeli HírTV a Taníték Mozgalmat besározni próbáló hamisítását, a Media1 megkérdezte a portálunk Facebook-oldalán nem először felbukkanó Velkovics Vilmos újságírót, a HírTV főszerkesztőjét a történtekről. Nagyon furcsa válaszokat kaptunk, mellyel Velkovics nem hogy eloszlatta a gyanút a televízió hamisítási ügyével kapcsolatban, hanem inkább még gyanúsabbá tette, sőt egy másik trollkodási ügy is előkerült.

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége Karikaturista Szakosztálya karikatúra-díja, a Kétfilléres-díj. Forrás: Facebook.

Elindult a szavazás a MÚOSZ idei karikatúradíjáról

Közzétette a Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) Karikaturista Szakosztálya a 2022-es karikatúra-díjára, a Kétfilléres-díjra beérkezett pályaműveket, és már szavazni is lehet rájuk.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások