lemondás

A CNN központja Atlantában

Lemondott a CNN elnöke

Távozott posztjáról szerdán Jeff Zucker, a CNN amerikai hírtelevízió elnöke, miután kiderült, hogy viszonya van a hírtelevízió egyik igazgatójával, és erről nem tájékoztatta munkáltatóját.

Várbíró Péter, az Index.hu távozó lapigazgatójának adatlapja a lap impresszumában

Távozik az Indexen megjelent, pedofíliát mentegető videó kapcsán Várbíró Péter lapigazgató: elbocsátották, vagy maga mondott le?

A Media1 egyes, a lap belső ügyeire közeli rálátással bíró forrásai szerint az Indexen 13 nappal ezelőtt megjelent, a fiatalok szexuális kizsákmányolását relativizáló videó közlése miatt Várbíró Péter lapigazgatót és a külső gyártású műsorok kreatív producert tette felelőssé Starcz Ákos, az Index.hu Zrt. vezérigazgatója, aki ezért elbocsátotta őt, de egy másik, névtelenséget kérő forrásunk azt állítja, hogy Várbíró maga kezdeményezte a távozását, vállalva a pedofíliát mentegető Wahorn-videó közlése miatt a ráháruló felelősséget. Időközben Starcz Ákos vezérigazgató is megerősítette lapunknak, hogy a lapigazgató távozik a Konyhanyelv című műsorban történtek miatti felelősségét elismerve. Starcz, majd később az Index közleménye már közös megegyezéssel történő távozásról, nem pedig elbocsátásról beszélt.

Koltay András, az NMHH Médiatanács leendő elnöke, a Médiatanács volt tagja, Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) rektora és Karas Monika, a Médiatanács és az NMHH leköszönő elnöke szalagot vág át

Nagyot kaszált a távozásával Karas Monika, a Médiatanács és az NMHH lemondott elnöke

A Simicska-médiabirodalom egykori jogásza, aki október végén lemondott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a Médiatanács éléről, hogy azután az Állami Számvevőszék alelnökeként az eddigihez hasonló fizetésért, havi bruttó 4,2 millió forintért folytassa tovább állami karrierjét, jelentős, nettó 40,9 millió forint összeget kapott lemondását követően az NMHH-tól végkielégítés és kártalanítás címén. Karas a lemondásával hozzásegítette a Fideszt, hogy előreláthatólag 2030-ig hasonló kontrollt gyakorolhasson a magyar médiapiac felett, mint teszi ezt már 2010 óta.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások