
Reagált a közmédia Hadházy Ákosra, aki szerint misét cenzúrázott a Kossuth Rádió
Hadházy szerint „szörnyű áthallásokra ad ez lehetőséget”. Az MTVA szerint nem cenzúra történt, de bocsánatot kér a történekért.

Hadházy szerint „szörnyű áthallásokra ad ez lehetőséget”. Az MTVA szerint nem cenzúra történt, de bocsánatot kér a történekért.

Rövid fejtegetésbe bocsátkozott Orbán Viktor az úgynevezett „baloldali médiáról” pénteken reggel a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának vendégeként.

A Sajtószabadság Magyarországon 2023 elnevezésű, kormányközelből megrendezett médiakonferencián ötödik alkalommal adták át az úgynevezett Jótollú magyar újságíró díjat, amit idén Császár Attila, az MTVA riportere kapott, aki nemrég lehazaárulózta az ellenzék egyik politikusát egy sajtótájékoztatón. A konferencián felszólaló Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár szerint Magyarországon az egyik legtisztább szabályozási rendszer van a médiában, míg a kormányközeli Nézőpont Intézet vezetője a közmédia működését elemezte.

Berkes Béla többek között úgy nyilatkozott, hogy a szexmunkások révén négyszer annyit tudott keresni, mint a Kékfény bűnügyi riportereként.

A Kúria ítélete szerint a közmédiához tartozó MTI Országos Sajtószolgálat (OS) munkatársainak joga van minden olyan közlemény kiadását megtagadni, amelyről úgy gondolják, hogy az alkalmas lehet más személy személyiségi jogainak megsértésére.

Mutatjuk az előzetesét.

Ezzel illusztrálták azt a sokéves információt, hogy még a 2000-es évek elején az egykori miniszterelnök jó viszonyt ápolt Putyinnal. A szivecskével illusztrált riport épp akkor került most adásba, amikor Orbán egy svájci lapnak azt nyilatkozta, hogy elképzelni sem szeretné, mi történne, ha Oroszország elveszítené a háborút.

A Fővárosi Törvényszék immáron jogerőssé vált ítélete szerint tényszerűen tárta fel a hírportál, hogyan folytak át közpénzmilliók Kárász Róbert, a ma már a közmédia egyik fontos vezetőjének, egykori ATV-s műsorvezetőnek a kft-jébe. Kárász sérelemdíjat követelt, és azt állította, hogy a cikk miatt alvászavarai voltak.

A PIM és a Petőfi Média Group igazgatója azt állítja, a cenzúrázott adást nem ők készítették a Petőfi TV-nek.

A műsorvezető szeretne többet foglalkozni a könyvírással.