
Kódolatlan a Viasat Explore tévécsatorna a Telekomnál
Egészen a hónap végéig így is marad.

Egészen a hónap végéig így is marad.

A csatorna egyébként a közelgő ünnepekre több kapcsolódó műsorral készül.

Egy hónapon át érhető el így a gasztrocsatorna, ez alatt számos, főleg a karácsonyra készülő főzőműsor látható.

Főleg adventhez, illetve karácsonyhoz kapcsolódó tartalommal jelentkezik a gasztrotévé. Havas Dóra, Kapusi Gerti, Bede Róbert, Jamie Oliver, Mary Berry és Nigella Lawson várja a nézőket.

A DIGI esetében mintegy 130, a Telekom esetében közel 40 tévécsatorna érhető el egyes településeken díjfizetés nélkül, amiért az érintett cégek nem, vagy nem megfelelő védelemmel látták el a műsorok jelfolyamát. A műsorszolgáltatók évekre visszamenőleg kártérítést kérhetnek, amiért a csatornáik jogosulatlanul elérhetők voltak, ami jelentős elmaradt kábeldíj-bevételeket jelentett számukra. Dühös a többi kábelszolgáltató is, akik úgy érzik, a két nagy szolgáltató versenyelőnybe került hozzájuk képest az által, hogy megspórolták a kódoló berendezések árát, míg a kisebb szolgáltatókat folyamatosan ellenőriztetik.

A műholdas televíziós szolgáltatás használói mától több mint két héten át nézhetik kódolatlanul a Viasat Explore, a Viasat History és a Viasat Nature nevű dokucsatornákat. Több premier is lesz ebben az időszakban.

A digitális földfelszíni műsorrendszer nézői ingyenesen érhetik el néhány hétig a Film+, a VIASAT6 és a TV2 Comedy csatornát, félmilliónál is jóval több háztartásban.

A történelmi, bűnügyi és kosztümös drámasorozatokat képernyőre tűző csatornát egész májusban kódolatlanul nézhetik a Tarr Kft. ügyfelei. Több premierre is a csatornanyitás időszakában kerül sor.

A történelmi dokucsatorna az érettségizőknek is segíteni próbál a felkészülésben.

A NatGeo csatornanyitására hétfőtől kerül sor és az Antenna Hungária által működtetett MindigTV szolgáltatás felhasználói számára válik elérhetővé.