
Kiutasították a holland Volkskrant újságíróját Oroszországból
Idén augusztusban a BBC egyik munkatársa is így járt.
Idén augusztusban a BBC egyik munkatársa is így járt.
Az NSO Group a jövőben nem vásárolhat árukat és szolgáltatásokat amerikai cégektől egy meghatározott engedély nélkül.
A lap videófelvétellel dokumentálta a történteket.
A volt elnök korábbi próbálkozása egy hónap után végleg bezárt, de most újabbat indít.
Az eredetileg meghívott Angyal József okleveles adószakértő helyett a jövő héten a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által delegált személy beszél majd az állami rádióban, ahol lemondták Angyal újbóli meghívását azután, hogy a NAV nemtetszését fejezte ki, amiért a szakértő néhány nappal ezelőtt a Napközben adásában enyhe bírálatot fogalmazott meg az adóhatóság következetlen kommunikációjával kapcsolatban.
Az MLE elítéli a médiarendszer bármely tagjának a diszkriminációját, amely sérti a sajtó szabadságát, az állampolgárok információhoz jutási jogát.
Egy vereség után publikált cikk miatt került feketelistára a lap.
Ismerős gyakorlat Magyarországról.
Bár ezúttal is voltak üres székek a sajtótájékoztatón, mégis azzal magyarázta a Miniszterelnökséget vezető miniszter, azért nem engedi be a polgári hetilap munkatársait, mert nincs hely.
Bizonyos kereskedők pénzvisszatérítést vagy ajándék terméket ígérnek a negatív értékelést íróknak azért, hogy töröljék véleményüket.