
Perintfalvi Rita újabb pert nyert a kormánypárti sajtó ellen
Perintfalvi Rita egy hét alatt a 3. perét nyerte meg Fidesz-közeli médiumok ellen. Várhatóan ezzel még nincs vége.
Perintfalvi Rita egy hét alatt a 3. perét nyerte meg Fidesz-közeli médiumok ellen. Várhatóan ezzel még nincs vége.
Tájékoztatása szerint a Mandiner jogi képviselője meg sem jelent a tárgyaláson. Ő maga tortával ünnepelt.
A jogvédő szervezet szerint lesújtóak a lehallgatási botrány jogérvényesítési tapasztalatai.
A Fővárosi Állat- és Növénykert egy cikk megjelenése után beperelte a Válasz Online-t, a Fővárosi Ítélőtábla jogerős verdiktje szerint azonban nem állított valótlanságokat a lap, és nem tüntettek fel semmit hamis színben.
Varga Zs. András, a Kúria elnöke feloldotta a Kúriai Döntések Bírósági Határozatok című folyóirat felfüggesztésével kapcsolatos néhány nappal korábbi döntését, így a lap, amelynek nagy szerepe volt Novák Katalin köztársasági elnök lemondásáig vezető kegyelmi botrány kirobbanásában, mégiscsak folytathatja a működését.
Előkerült egy videó, amelyben Varga Zs. András, a Kúria elnöke két évvel ezelőtt személyesen is reklámozta a Kúriai Döntések Bírósági Határozatok című folyóiratot. Ez az a lap, amelynek megjelenését azután függesztette fel nemrég ugyancsak ő, hogy az újságban megjelent egyik ítélet tartalmazta a Novák Katalin és Varga Judit lemondásához elvezető, a nyilvánosság elől sokáig eltitkolt kegyelmi döntést, amely lehetővé tette, hogy K. Endrének, a bicskei pedofilbotrányt eltussolni próbáló igazgató-helyettes kiszabaduljon a börtönből.
A Kúria kommunikációs osztályán elmondták a 444-nek, hogy szünetel a Kúriai Döntések Bírósági Határozatok című folyóirat kiadása, amíg ki nem derül, hogyan kerülhetett bele a Novák Katalin által meghozott kegyelmi döntést is tartalmazó ítélet.
A Bajnai Gordon, Ficsor Ádám és a Datadat-cégek mint felperesek és az Index hírportál kiadója mint alperes közötti jogvitában nemrég született másodfokú, jogerős bírósági ítélet tartalma körül vita bontakozott ki, ezért a Media1 úgy döntött, elkéri és közzéteszi az egyébként a szöveg szerint Bajnaiék 80%-os pernyertességét hozó és az Indexet 4 millió forint sérelemdíj megfizetésére kötelező, valamint bizonyos hazug lejáratótartalmainak eltávolítására kötelező bírósági ítélet teljes szövegét, beleértve a részletes indoklást is.
Garázdaság, testi sértés és választási csalás miatt másodfokon, jogerősen bűnösnek mondta ki Varju Lászlót, a DK országgyűlési képviselőjét a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön. A politikus szerint a Fidesznek nem tetsző véleménye miatt állították bíróság elé. Varju László a Kúriához fordul a szerinte törvénysértő ítélet ellen.
A Fővárosi Törvényszék 2024. február 21-én tartott nyilvános ülésén helyben hagyta a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság felmentő ítéletét abban a büntetőügyben, amelyben három televíziós szakembert, köztük Kalamár Tamást, a Barátok közt és az Oltári csajok egykori showrunnerét és producerét különösen nagy vagyoni hátrányt okozó szerzői jogok megsértésével vádolta az ügyészség.