
4 év után ismerte el az Origo, hogy hazudott Kálmán Olgáról
Négy év és egy jogerős bírósági ítélet után közölte helyreigazítását az Origo Kálmán Olgával, az ellenzéki DK politikusával kapcsolatban.
Négy év és egy jogerős bírósági ítélet után közölte helyreigazítását az Origo Kálmán Olgával, az ellenzéki DK politikusával kapcsolatban.
A Fővárosi Törvényszék 2023. május 25-i elsőfokú, nem jogerős ítéletében megállapította, hogy az Index.hu megsértette a Datadat, valamint Bajnai Gordon és Ficsor Ádám jó hírnévhez fűződő személyiségi jogát összesen 6 cikkben 2022 tavaszán. Többmilliós sérelemdíjat kell kifizetnie a lapnak és törölnie kell az írásokat az ítélet szerint.
Az Együtt volt elnöke szerint a TV2 vezetése „hülyének nézi” a bíróságot, a tévénézőket és őt, amikor csupán rövid és gyorsan elhadart, saját készítésű zavaros közleményekkel és nem a Fővárosi Ítétélőtábla jogerős ítélete által elvárt alapos szöveggel biztosít elégtételt a politikusról közölt 16 súlyos hazugságért. A volt ellenzéki politikus a Media1.hu-nak azt mondta, a bíróságoknak képesnek kell lenniük kikényszeríteniük az ítéleteiket, és azon országokban, ahol ez nem teljesül, ott már nem lehet a jogállamiságról beszélni, ezért ha a TV2 nem hajlandó végre a Fővárosi Ítélőtábla ítéletének megfelelő módon beolvasni a szöveget és a bíróság továbbra is kudarcot vall, és a kiszabható maximális, 500 ezer forintos végrehajtási bírságokkal nem tudja teljesítésre kényszeríteni a televíziót, Juhász idővel kész akár a Strasbourgi Európai Jogok Európai Bíróságára is elvinni az ügyet, amiért Magyarország jogrendszere lehetővé teszi a bírósági ítéletek figyelmen kívül hagyását.
Szombaton este újabb „epizódjához” érkezett minden idők legszürreálisabb „televíziós sorozata”, mely a közpénzfinanszírozott TV2 Tények című hírműsorában látható, ugyanis a pénteki esti adáshoz hasonlóan megint elismertek néhány hazug állítást, amelyet a csatorna terjesztett az ellenzéki Együtt volt pártelnökéről közel 7 éve. A magyar kereskedelmi televíziózás 25 éves történetének valaha volt legdurvább és legszégyenteljesebb hírhamisítási botránya után is a helyén maradhatott Gecse Vivien (korábbi nevén Szalai Vivien) hírigazgató, és a TV2 pr-osztálya kitérő jellegű választ adott a Media1 azon kérdésére, volt-e bármilyen fegyelmi, személyi következménye a hírhamisításoknak a hírigazgatóra és munkatársaira nézve. Több hónapja a hírigazgató is hallgat a hírműsor körüli botrányok ügyében. A TV2 lapunkkal közölte: remélik, hogy az elégtétel mostani formáját Juhász Péter felperes elfogadja majd.
Az Origo szombat reggelre időzítette a bocsánatkérésének publikálását arról, hogy nem igaz, hogy a Momentum képviselője zaklatott egy fiatal lányt. A sajnálkozás a vonatkozó bíróság ítélet értelmében az Origo főoldalának legtetején is megjelent. A Gábor László főszerkesztette lap csak azután teljesítette a bíróság ítéletét, hogy már a vezérigazgató is pénzbírságot kapott annak elszabotálása miatt.
A Fővárosi Ítélőtábla másodfokú, jogerős ítélete szerint a fideszes médiahálózathoz tartozó Origo hazudott, amikor több tucat cikkében azt állította, hogy Juhász Péter, az Együtt volt elnöke úgymond erőszakos cselekményeket követett el volt élettársával szemben. 26 darab cikk szövege előtt, továbbá az internetes sajtótermékként bejegyzett weblap főoldalán jól láthatóan egy közleményt kell közzétenni és 5 millió forint sérelemdíjat is fizetni kell Juhász számára. Ezenfelül a jelentős perköltségeket is a közpénzekkel kitömött KESMA-cégnek kell állnia.
Andor Éva (Magyar Éva) közleményt olvasott be tegnap, péntek este Juhász Péter felperesről. A Tények részéről súlyos hazugságokat beismerő szöveg időtartama mindössze 40 másodperc volt és közel sem szerepelt benne az összes 16 hazugság, ami miatt régóta elégtételt kellene adniuk egy jogerős bírósági ítélet szerint, és amelynek elmaradásért már többször végrehajtási bírságot is kiszabott a bíróság. A leszegett fejjel felolvasott szöveg után az átvert nézőktől és a karaktergyilkosság áldozatává vált politikustól történő bocsánatkérés helyett, mintha mi sem történt volna, léptek is tovább és brüsszelezni kezdtek.
A Media1 információi szerint az RTL a Fővárosi Törvényszék ítélete után is kitart amellett, hogy az NMHH Médiatanácsa jogsértő módon bírságolta meg a televíziót a Celeb vagyok, ments ki innen! című dzsungelreality tavaly októberi adásában Vadon János egy kolumbiai kisfiúval folytatott párbeszédével kapcsolatban, ezért fellebbezést nyújtanak be ellene.
Vadon Janiék hülyéskedése a Celeb vagyok, ments ki innen című dzsungelreality adásában a bíróság szerint is jogellenes volt, az RTL-nek ezért ki kell fizetnie a Médiatanács által korábban kiszabott bírságot. Jogsértést talált a Médiatanács egy rádiónál és a hollandiai jog szerint működő Viasat6 egyik műsora esetében is.
Vissza kell állítania a Metának Toroczkai Lászó Instagramját, a Mi Hazánk elnökének Facebook-oldala ugyanakkor továbbra is tiltásban marad az ítélet szerint, a politikus ugyanis utóbbi felületen megsértette a közösségi alapelveket. A politikus nem kap sérelemdíjat, hanem neki kell fizetnie a perköltség egy részét.