
Vizsgálja a Médiatanács Bencsik András a melegek kivégzését üdvözlő mondatait
A Médiatanács vizsgálja Bencsik András HírTV-ben tett kijelentését, melyben üdvözölte melegek kivégzését.

A Médiatanács vizsgálja Bencsik András HírTV-ben tett kijelentését, melyben üdvözölte melegek kivégzését.

Az Európai Parlamenten kívül eddig már öt tagállam is jelezte, hogy beavatkozik a gyermekvédelminek nevezett melegellenes rendelkezések miatt az Európai Bizottság által indított perben az EU Bíróságán, és egyes várakozások szerint további tagállamok csatlakozása is várható még.

Egy közérdekű adatigénylésből kiderült, hogy eddig hiába fordult külföldi társhatóságokhoz az NMHH Médiatanácsa az azonos neműekkel kapcsolatos médiatartalmak miatt, a magyar médiahatóság próbálkozásai ugyanis sikertelennek bizonyultak Csehországban, Romániában, Spanyolországban.

Hamarosan eldől, hogy a magyar médiahatóság a holland társhatóság közreműködését kéri-e a tavaly elfogadott, „propagandatörvényként” is emlegetett „gyermekvédelmi” törvény alapján befutott panaszokra hivatkozva egy Netflixen elérhető tartalom, a Jurassic World: Krétakori tábor miatt.

Szivárványszínű háttér jelent meg a Mandineren a budapesti Pride napján. Mint utóbb kiderült, nem azért, mert így akartak volna kiállni a melegek emberi jogaiért.

Előbb a Budapest Környéki Törvényszék mondta ki a jogszerűtlenséget, majd a kormányhivatal felülvizsgálati kérelmét a Kúria is elutasította, így a döntés jogerős.

Első fokon még a Labrisz Leszbikus Egyesületnek kedvező ítélet született, és bocsánatkérésre, valamint sérelemdíj fizetésére kötelezte a Magyar Nemzetet a Fővárosi Törvényszék, amiért egy írásában pedofil szervezethez hasonlította a Meseország mindenkié kiadóját, ám a Fővárosi Ítélőtábla friss ítélete már ezzel ellentétes. Az indoklásban Orbán Viktor egy kijelentése is előkerült.

Káel Csaba azt mondta egy interjúban, ha a törvény miatt nem hajlandó Magyarországra jönni egy sztár, „majd jön helyette másik”. A filmügyi kormánybiztos elismerte, hogy amikor a Netflix céggel tárgyalt, többször szóba hozták a bírálói által propagandatörvényként emlegetett gyermekvédelmi törvényt az abban lévő LMBTQ-szabályozás kapcsán.

A Velencei Bizottság állásfoglalása szerint a nyáron elfogadott törvény összeférhetetlen a nemzetközi emberi jogi normákkal, elfogadása elhamarkodott volt, ráadásul a kormány elmulasztotta a civil társadalommal és az ellenzékkel való egyeztetést. Az LMBTQI-ellenes részek visszavonását szorgalmazza a testület. A hírre reagált a Háttér Társaság is.

A videós szolgáltatás akár ideiglenes felfüggesztéssel is sújtható.