gyermekvédelem

Cséplőné Gönczi Veronika, az SZGYF főigazgatója a TV2 egy korábbi műsorában

ifj. Orbán Győző nevét említő interjú – Vizsgálatot rendelt el a Gyermekvédelmi Főigazgatóság főigazgatója

Belső vizsgálatot indított a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) főigazgatója, miután a Media1 megírta, hogy először elérhetetlenné tett az SZGYF egy 2016-ban megjelent, a bicskei gyermekotthon és ifj. Orbán Győző kapcsolatát igazoló interjút, majd a beszélgetés (amelynek eltávolítását eredetileg arculatváltással magyarázták) egy hét múlva ismét kikerült a weblapra, de azután az SZGYF teljes weboldala vált elérhetetlenné.

Digitális könyvégetés, adatok törlése - ifj. Orbán Győző, Havasi Bertalan és Orbán Viktor

Gyermekvédelem: szürreális meghívást kaptunk a Belügyminisztériumtól

Megkereste lapunkat szerdán a Belügyminisztérium és azt ajánlgatták, hogy saját szemünkkel is megnézhetjük, hogyan válnak elérhetetlenné a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) egyes korábbi cikkei tavaly ősz óta, majd azt állították: teljesen normális, hogy cikkeket tesznek elérhetetlenné, egy cikket például ifj. Orbán Győzővel és a bicskei gyermekotthonnal, valamint Kónya Endrével és Vásárhelyi Jánossal kapcsolatban pont a napokban akkor, amikor vele kapcsolatban küldünk kérdést Havasi Bertalannak, a miniszterelnök sajtófőnökének ifj. Orbán Győzővel kapcsolatban.

Meleg pár kézenfogva.

Az Európai Parlament is csatlakozik a homoszexualitással kapcsolatos médiatartalmakat korlátozó magyar „propagandatörvény” elleni bírósági keresethez

Az Európai Parlamenten kívül eddig már öt tagállam is jelezte, hogy beavatkozik a gyermekvédelminek nevezett melegellenes rendelkezések miatt az Európai Bizottság által indított perben az EU Bíróságán, és egyes várakozások szerint további tagállamok csatlakozása is várható még.

Gyerek egy laptop előtt.

Megújult összetételben tartotta meg első ülését az NMHH Gyermekvédelmi Internet-kerekasztala

A 21 tagú, gyermekvédelmi, oktatási és médiapiaci szervezetek, valamint az érintett minisztériumok képviselőiből, illetve az NMHH gyermekvédelmi szakembereiből álló testület célja a kiskorúak és szüleik médiatudatosságának növelése, valamint annak biztosítása, hogy az online tartalomszolgáltatók betartsák gyermekvédelmi kötelezettségeiket.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások