
Feljelenti a Médiatanácsnál a kormányt Fekete-Győr András a Nemzeti Konzultáció kapcsán
A Momentum miniszterelnök-jelöltje a társadalmi célú hirdetésként látható emojis tévéreklámok jogszerűségét vitatja.
A Momentum miniszterelnök-jelöltje a társadalmi célú hirdetésként látható emojis tévéreklámok jogszerűségét vitatja.
Az majd később derül ki, hogy Franciaország után Magyarország is hajlandó-e nyomozást indítani a kémbotrány miatt.
A Fidesz-frakció szerint Magyarországon maradéktalanul betartják a nemzetbiztonsági szervek a törvényeket. Stummer János, a Nemzetbiztonsági bizottság elnöke viszont feljelentéssel él.
A Facebookra kísértetiesen hasonlító hazai közösségi oldalon egy sebezhetőség kihasználásával több tucat gyermekpornógráf képet talált a Telex egyik olvasója.
Hiába tett feljelentést Vadai Ágnes, amiért szerinte az állami tulajdonú Antenna Hungária Zrt. túlárazva kötött szerződést a Digitális Akadémia munkacímű műsorra a Magno Studio Kft.-vel, a rendőrség ugyanis nem állapított meg bűncselekményt.
A feljelentést az a Magyar Hangnál dolgozó újságíró tette, akinek a szexuális irányultságának közlésével azt a látszatot keltették, hogy pedofil, holott állítása szerint nem létesített szexuális kapcsolatot 18 év alattiakkal. A különleges személyes adatok publikálása miatt, ha később a bíróság bűnösnek találja, Huth Gergely, a Pesti Srácok főszerkesztője és társai akár két év szabadságvesztést is kaphatnak.
Gyorsan elutasította a Budapesti Rendőr-főkapitányság a közmédiából kiszivárgott hangfelvételek tartalma alapján ellenzékiek által tett feljelentést. Szél Bernadett országgyűlési képviselő szerint mindössze három munkanap telt el a feljelentése postázása és a döntés között.
A kormánybiztos elleni feljelentés készítője azt az írást kifogásolja, melyben Demeter azt írta, hogy „Európa Soros György gázkamrája”, a magyarokat és a lengyeleket pedig ezzel összefüggésben „új zsidóknak” nevezte, Sorost pedig Hitlerként mutatta be.
Az Index biztosként említett forrásra hivatkozva azt állítja, hogy az Origo már nem dolgozik együtt Szalma Györggyel, akit korábban a Momentum a tiltott önkényuralmi jelkép viselése miatt jelentett fel.
Steinmetz Ádám, a Jobbik országgyűlési képviselője szerint Bende Balázs ellen el kell járnia a rendőrségnek a kiszivárgott hangfelvételek tartalma alapján, az ugyanis a büntetőtörvénykönyvbe ütköző bűntettet igazol.