fbpx

ELÉ TV

Kárász Róbert, az ATV Start műsorvezetője 2019-ben

Megszólalt Kárász Róbert alapítványának minisztériumi milliói kapcsán a MÚOSZ Etikai Bizottságának elnöke

N. Kósa Judit, a legnagyobb taglétszámú hazai újságíró-szervezet etikai bizottságának elnöke úgy véli az ATV műsorvezetőjéről megjelent cikkek kapcsán közzétett állásfoglalásban, hogy a sajtó hitelességét és az újságírókba vetett bizalmat alapjaiban rengetheti meg, ha akár csak a látszata is felmerül annak, hogy megnyilvánulásukat az igazság keresésén és bemutatásán kívül más szempont is vezérelheti.

Kárász Róbert műsorvezető

A NAV illetékesség hiányában átdobta a rendőrségnek a Kárász Róbert-féle alapítvány állami pénzei ügyében tett feljelentést

Miután az adóhatóság a maga részéről bűncselekmény hiányában lezárta a költségvetési csalás gyanúja miatt indított nyomozást, az egyik budapesti rendőrkapitányság dolga lesz kideríteni, hogy a jelenleg az ATV műsorvezetőjeként dolgozó Kárász Róberthez köthető alapítvány ügyében történhetett-e hűtlen kezelés, illetve sikkasztás.

Kárász Róbert műsorvezető

Jelentős közpénzmilliók mentek Kárász Róbert műsorvezető alapítványához

A jelenleg az ATV-nél, korábban a TV2-nél dolgozó műsorvezetőhöz szorosan köthető szervezetek 2010 óta már százmillió forint körüli közpénzhez jutottak, miközben a műsorvezető politikusokkal is interjúzik. Kárász alapítványának ELÉ TV-jének nagy támogatója a Magyar Nemzeti Bank.