
Elindult az Egyker TV
Budapest I. kerülete új televíziójának lineárisan fogható adása kifejezetten az első kerületi lakosok számára készül, de lesznek benne általánosabb közéleti témák is, sugároznak például Kormányinfókat is.

Budapest I. kerülete új televíziójának lineárisan fogható adása kifejezetten az első kerületi lakosok számára készül, de lesznek benne általánosabb közéleti témák is, sugároznak például Kormányinfókat is.

Az anyag olyan állítólagos eladásokról írt a fővárosi önkormányzattal kapcsolatban, amelyek semmilyen formában sem történtek meg.

Paprika Film Kft. néven alapított új leányvállalatot a magyar fővárosban néhány héttel ezelőtt Közép-Kelet-Európa egyik legjelentősebb, budapesti központtal működő műsorgyártó cége, a Paprika Studios – vette észre a Media1.

A szándékos hibával azt próbálták jelezni, mi történik akkor, ha eltűnnek a pedagógusok. Bohár Dániel mindezt alaposan félreértette.

A Fővárosi Törvényszék friss ítélete szerint a Metropolban megjelent tartalom „olyan mértékben volt kirekesztő a hajléktalan közösséggel szemben, hogy az őket ért jogsérelemről a nyilvánosság széles körét indokolt tájékoztatni”.

A Rogán Antallal régóta baráti viszonyt ápoló Shabtai Michaeli grúz-izraeli üzletember, a szünetelő 168 Óra nyomtatott hetilap társtulajdonosának érdekeltségébe tartozó budapesti ingatlanban rendelkezett bejelentett magyar lakcímmel Andrej Nariskin, az orosz hírszerzés vezetőjének, Szergej Nariskinnek a fia – derítette ki a Direkt36 tényfeltáró központ.

Heiter Dávid, a kormánypárti Mediaworks videósa először azt mondta, hogy rugalmasan alkalmazkodnak majd a független országgyűlési képviselő által megjelölt helyhez és időhöz, hogy felvegyék vele a beszélgetést, amikor azonban a politikus Hatvanpusztát jelölte meg, ahol az Orbán-család hatalmas birtoka található, hirtelen nemet mondott a főmunkatárs.

„Akárhonnan jönnek is, támogassuk a menekülteket” – ez a gondolat olvasható magyar és angol nyelven azon a budapesti falfestményen, amelyen a hazai street art szcéna megkerülhetetlen arca, Brunszkó László, közismert nevén Nikon One, valamint a Neopaint Works alkotócsoport dolgozott – hívja fel a figyelmet a Good People Everywhere oldalán megjelent cikk. Az írás kiemeli, hogy a háború kezdete óta 13 millió ember kényszerült elhagyni otthonát.

A White Raven skybar & lounge, az élet ritka pillanataihoz

Az Alkotmánybíróságon támadja meg Budapest reklámmolinókra, épülethálókra vonatkozó, idén tavasszal megszavazott szigorításait öt, ilyen típusú hirdetések értékesítésével foglalkozó cég. A reklámhálóra vonatkozó korlátozások miatt reklámcégek veszítik el a megélhetéseiket és a társasházi bevételek is apadhatnak, ami magasabb közös költséget eredményezhet, de vannak támogatói is a korlátozásoknak.