
Nem látogathatja meg az amerikai nagykövet a The Wall Street Journal Oroszországban őrizetbe vett újságíróját
Evan Gershkovich újságírót kémkedés vádjával tartják letartóztatásban.

Evan Gershkovich újságírót kémkedés vádjával tartják letartóztatásban.

Egy moszkvai bíróság két és fél évtizednyi börtönbüntetésre ítélte Vlagyimir Kara-Murzát, Vlagyimir Putyin elnök egyik leghangosabb bírálóját.

Ljudmila Csekina és Marina Zolotova úgy véli, koncepciós per áldozata lett.

Néhány héttel ezelőtt kezdett el terjedni egy videó a közösségi médiában, melyben az volt látható, hogy Dél-Szudán elnöke egy hivatalos rendezvényen összevizelte magát, miközben épp a himnusz szólt.

Egy másik társa nyolc évvel megúszta, hogy dokumentumokat tettek közzé az emberi jogok helyzetéről.

Oroszország ukrajnai háborúja, a haiti káosz és a mexikói bűnözői csoportok növekvő erőszakossága miatt 2022-ben harminc százalékkal megugrott a munka közben megölt újságírók száma az előző évhez képest – derül ki egy új jelentésből. Egy másik jelentés pedig arra figyelmeztet, hogy az idén letartóztatott újságírók száma szempontjából szomorú rekordot hozott az idei év, aminek még nincs is teljesen vége.

Egy ügyvéd szerint az újságíróknak érdemes ezek után átgondolniuk, megéri-e a szakmájukban maradni.

A médiamunkás nem hajlandó aláírni a „beismerő vallomást”.

Jelenleg ismeretlen helyen tartózkodik a Novi Csász (Új Idő) munkatársa.

Továbbra sem tűri a szabad sajtót Aljakszandr Lukasenka kormánya.