
Bejelentették a Neked énekelek sztárfellépőit és műsorvezetőit
Immáron harmadjára kerül képernyőre a jótékonysági műsor. Közzétették azt is, hogy hogyan lehet majd segíteni az Ukrajnából menekülőket.
Immáron harmadjára kerül képernyőre a jótékonysági műsor. Közzétették azt is, hogy hogyan lehet majd segíteni az Ukrajnából menekülőket.
A médiavállalat a Media1-hez is eljuttatott szerdai közleményében úgy fogalmazott, szeretnék az orosz-ukrán háború kapcsán a független és hiteles tájékoztatást nyújtó Independent Regional Press Publishers of Ukraine-re irányítani a hazai tartalomszolgáltatók és lapkiadók figyelmét.
A 14 magyarországi ügynökség és művész, akik csatlakoztak az ukrajnai háború menekültjei számára meghirdetett jótékonysági aukcióhoz, összesen közel félmillió forint pénzadományt gyűjtöttek össze.
14 ügynökség és művész összefogásával kezdetét vette egy online árverés, amiből a befolyó összeget a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak utalnak el a menekültek megsegítésére.
Legutóbb 2021 szeptemberében indított hasonló adománygyűjtést a „zebrás” rádió.
Songs for Ukraine néven segélyakciót indítanak az ukrán dalszerzők megsegítésére.
A távközlési cég azonnali lépéseket tesz a konfliktusban érintettek és a menekültek támogatása érdekében.
Az RTL Klubon és a társaság portfóliójának további csatornáin is megjelenhetnek az orosz-ukrán háború elől menekülőket segítő szervezetek felhívásai.
Mától, péntektől kezdődően több mint 40 ezer darab, előre feltöltött sim-kártyát biztosít az Ukrajnából menekülőknek a Yettel, közölte a Media1.hu-val a mobilszolgáltató.
Több gyakorlati intézkedésről is szó van.