
Adventi magazinműsort indított a Spektrum Home
A műsor házigazdái Havas Dóra és Csonka András.
A műsor házigazdái Havas Dóra és Csonka András.
A Fővárosi Törvényszék egyelőre nem jogerős ítélete szerint az M1 Híradóban valótlan állítás hangzott el a Jobbik elnökével kapcsolatban, ezért sérelemdíj megfizetésére is kötelezték a Duna Médiaszolgáltatót.
A bíróság jogerős ítélete szerint a KESMA tulajdonában lévő médium valótlanságokat közölt műsorában a volt miniszterelnökről, a Demokratikus Koalíció elnökéről.
Nemsokára eddig még sosem látott módon, színesben nézhetjük meg az egyik tévécsatornán az Aranycsapat 1953-as, legendás 6:3-as londoni meccsét. Nagy Miklós, a digitális felújítást végző csapat vezetője mesélt el néhány érdekességet a restaurálás folyamatáról és technikai hátteréről. Szavaiból egyértelművé válik, miért is volt olyan hatalmas kihívás ez a feladat, és több érdekességet is megtudhatunk a tévézés kezdeti időszakáról is.
A Magyar Hanggal kötött együttműködésnek köszönhetően a jövőben az Átlátszó immáron nyomtatásban is megjelenik.
Stummer János jobbikos országgyűlési képviselő azért tett büntetőfeljelentést a KESMA tulajdonában lévő napilap ellen, mert annak címlapján az olvasható, hogy a „Piros fonal megvéd a vírustól”.
Januártól szigorúbb lesz a drónok szabályozása Magyarországon, ami jócskán megnehezíti az olyan oknyomozó portálok működését mint amilyen az Átlátszó. A minisztérium a családi élet háborítatlanságával magyarázza a lépést.
Mától új részekkel lesz látható a Discovery Channel magyar gyártású sorozata.
A Szabad Európa hosszú cikkben, részletesen foglalkozik azzal, vajon miért sugároznak a köztévében olyan híreket, amelyekkel enyhébbnek igyekeznek bemutatni a koronavírus miatti magyarországi helyzetet, és hogy az M1 miért nem számolt be a tények alapján az amerikai elnökválasztásról, amikor azt más médiumok már megtették. Az MTVA nem reagált az Amerikai Kongresszus által finanszírozott internetes lap kérdéseire.
Az új ügyvezető feladata olyan szervezeti és működési mód kialakítása, amelyben az Átlátszó világos jövőképpel és stratégiával rendelkezik.