A koncertet a Budapest Kongresszusi Központban rendezik meg, ahová az áldozatok szeretteit várják. A Budapesti Fesztiválzenekar és a koncertet május 26-án sugárzó RTL Klub azt is tudatta, hogy a híres gyászmisét kiváló szólisták tolmácsolásában hallhatja majd a közönség: többek között Elisabeth Kulman (alt), Anna Prohaska (szoprán), Megyesi Zoltán (tenor) és Cser Krisztián (basszus) lép majd a színpadra egy külön erre az alkalomra összeálló kórus kíséretében, amelynek Fischer Iván az Ars Longa Kamarakórus nevet adta.
Fischer Iván a Fókusz című műsornak adott interjújában elmondta, hogy miért tartja különösen fontosnak, hogy az emlékkoncerten a koronavírus áldozatainak szerettei vegyenek részt:
„Nagyon sokan nem tudtak elbúcsúzni, gondoljuk el, nem engedték be a kórházba, nem foghatták a kezüket. Azért tették ezt meg, hogy mi biztonságban lehessünk. Mi nagyon sokkal tartozunk ezeknek a családoknak. Ezért azt gondolom, hogy a legelső koncert, amit végre közönség előtt tarthatunk, az ezeknek a családtagoknak szóljon és erről a búcsúról.”
A Fesztiválzenekar egészségügyi helyzet miatti hosszú lezárás utáni első koncertje május 26-án 23:10 órakor lesz látható az RTL Klubon.
Hivatalos, kormányzati közlés szerint Magyarországon mintegy 30 ezer ember hunyt el eddig koronavírus-fertőzéssel.
Még több hír található a Media1.hu-n! Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a hírekről!