Mint írják, augusztustól a magyar média két meghatározó szereplője csatlakozik a megújuló Kossuth Rádió csapatához: Bogár Zsolt és Magyari Péter.
„Nagyon örülök, hogy két ilyen szintű újságíró fogadta el felkérésemet a főszerkesztő-helyettesi, a jelenlegi rádióban csatornaigazgató-helyettesinek nevezett pozíciókra. Mindketten a tartalom egészéért lesznek felelősök, velem együtt persze, és már most intenzíven dolgozunk az adó új műsorstruktúrájának kidolgozásán” – mondta a Kossuth vezetője, Kerényi György.
Kerényi György hozzátette:
„Zsoltot egyszer már sikerült idehívnom előző főszerkesztőségem idején, Péterrel pedig mindig szerettem volna együtt dolgozni kvalitásai és sokoldalú, folyamatosan nagyon magas szintű újságírói múltja és jelene miatt.”
Magyari Péter több mint huszonöt éve dolgozik az újságírói pályán. 1999 óta számos meghatározó hazai szerkesztőség munkatársa volt, egyebek mellett az Origónál, az Indexnél, a 444-nél és legutóbb a Válasz Online-nál. Munkásságának középpontjában az oknyomozó újságírás, a belpolitika, az energetika és a külpolitika áll. Rendszeres szereplője szakmai elemző műsoroknak, több felsőoktatási intézményben oktatott újságírást, munkáját pedig számos szakmai díjjal ismerték el.

Bogár Zsolt több mint huszonöt éves újságírói karrierje során a Magyar Narancsnál kezdett politikai és gazdasági tényfeltáró újságíróként, munkáját három alkalommal ismerték el Minőségi Újságírásért Díjjal. Korábban már dolgozott a Magyar Rádióban: 2009 és 2011 között a 180 perc vezető szerkesztője volt, emellett közreműködött a Magánhangzó és a Kossuth Rádió választási műsoraiban is. Később a HVG Online gazdasági, majd belpolitikai rovatát vezette. 2021-ben a Deutsche Welle magyar szerkesztőségének vezető szerkesztőjeként folytatta munkáját, jelenleg pedig a 24.hu audiovizuális területének vezető szerkesztői pozíciójából tér vissza a közmédiához.

A két új vezető szakember érkezése fontos mérföldkő a Kossuth Rádió megújulásában. Magyari Péter és Bogár Zsolt több évtizedes szerkesztői és újságírói tapasztalatukkal, valamint eltérő, egymást jól kiegészítő szakmai hátterükkel járulnak hozzá a rádió tartalmi fejlesztéséhez és az új műsorstruktúra kialakításához – hangsúlyozza az MTVA a Media1-hez eljuttatott közleményben.
**
Mint arról a Media1 beszámolt, hamarosan Vogyerák Anikó, az ATV kreatívigazgatója és műsorvezetője is csatlakozhat a közmédiához – erről itt írtunk.
UPDATE:
Hírünk megjelenése után egy közleményt juttatott el lapunknak a Válasz Online, amelyben vegyes érzelmekkel búcsúznak távozó kollégájuktól Magyari Pétertől, valamint Magyari Péter a Válasz Online-tól.
Egyik szemük sír, a másik nevet: így búcsúzik Magyari Pétertől a Válasz Online
Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.