A beszédhibával élőkön gúnyolódtak a Rádió 1-en a „Balázsék” 2025. május 6-án reggel 6 órától sugárzott adásában – olvasható a médiahatóságtól ma, szerdán érkezett közleményben. A lapunknak küldött tájékoztatás szerint Médiatanács megállapította, hogy a műsorszám azt az üzenetet közvetítette, hogy az egészségi állapotuknál fogva egyébként is kiszolgáltatottabb helyzetben lévőket nem illeti meg a minden emberre nézve egyenlő méltóság joga, ezért a médiaszolgáltató megsértette az emberi méltóság tiszteletben tartására vonatkozó törvényi rendelkezést.
A testület a jogsértés miatt a Radio Plus Kft.-t 1 millió 700 ezer forint bírsággal sújtotta és a jogsértésről szóló közlemény közzétételére kötelezte, a médiaszolgáltató vezető tisztségviselőjére pedig a jogsértés ismételtségére tekintettel 125 ezer forint bírságot rótt ki. (Néhány hónappal ezelőtt Rákóczi Feri volt a Media1 podcast vendége, akivel a Médiatanács által kiszabott sorozatos bírságok is szóba kerültek – a Balázsék társműsorvezetője azt mondta, néha már úgy érzi, mintha a hatóságnál utaznának rájuk – a korábbi teljes beszélgetés itt érhető el.)
A Rádió 1-hez kapcsolódó másik hír, hogy a Médiatanács eredményt hirdetett a testület a Püspökladány vételkörzetű, 91,8 MHz rádiós médiaszolgáltatási lehetőség használatára kiírt pályázati eljárásban, amelynek az egyedüli érvényes ajánlatot benyújtó Radio Plus Kft. lett a nyertese – vagyis újabb évekig szólhat majd a Rádió 1 a Hajdú-Bihar vármegyei városban. (A Rádió 1 már az elmúlt hetekben is frekvenciapályázatokat nyert – ezekről itt írtunk.)
A Paks FM a 2025. június 20–26-i műsorhetén nem tett közzé a hatósági szerződésében rögzítetteknek megfelelő mennyiségű közszolgálati műsorszámot, ezenkívül megszegte a magyar zenei művek közzétételére vonatkozó vállalását is. Ezek miatt a Médiatanács a Paks FM Kft. médiaszolgáltatót 60 ezer forint bírság megfizetésére, valamint a jogsértésről szóló közlemény közzétételére kötelezte.
„A kísértés” című műsorszám 2025. augusztus 31-én 21 óra 12 perctől közzétett első adása miatt eljárást indított a testület a TV2 Zrt.-vel szemben annak megállapítása iránt, hogy a III. korhatár-kategóriában (tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott) sugárzott műsorszám besorolása megfelelő volt-e.
A nem megfelelő korhatári besorolás volt az oka annak is, hogy az NMHH a joghatósággal rendelkező cseh médiahatósághoz (RRTV) fordult a Spektrum Home (Hungary) állandó megnevezésű médiaszolgáltatáson 2025. június 23-án 22 órától sugárzott „Álomház” című műsorszámmal kapcsolatban. A műsorszámot a médiaszolgáltató korhatárjelölés nélkül adta közre, ami a magyar szabályozás szerint az I. korhatár-kategóriának (korhatárra tekintet nélkül megtekinthető) felel meg, azonban azt a témaválasztásra és a téma feldolgozási módjára tekintettel magasabb minősítéssel kellett volna ellátni, és a III. korhatári kategóriába soroltan (tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott) kellett volna közzétenni. Az RRTV az NMHH jelzése nyomán felhívta a médiaszolgáltatót, hogy tegyen eleget a magyar jogban meghatározott szigorúbb követelményeknek, különösen a műsorszámok korhatárjelölésére vonatkozóan.
Celeb Fegyházat nyit az RTL – startol a Most Wanted Sebestyén Balázzsal
Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.