Gyanúsítottként hallgatták ki csütörtökön Ruszin-Szendi Romuluszt, a Tisza Párt politikusát a szeptember 7-én, Kötcsén történtek miatt. A Mandiner által készített, majd az RTL Híradó több adásában is bemutatott felvételeken az látszott, hogy a politikus többször is odébb lökte az őt kérdező Móna Márkot, a kormányközeli Mandiner tudósítóját.
A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság közölte, hogy „az említett ügyben a mai napon garázdaság vétség gyanúja miatt gyanúsított kihallgatás történt” – számolt be a Telex.
A politikus Facebookon számolt be a rendőrségi kihallgatásról. „Az egyik vidéki rendőrségen már ott várt rám a kormánypropaganda” – írta ki Ruszin-Szendi Romulusz csütörtökön a Facebookra.
A csütörtöki kihallgatás előtt a HírTV munkatársa várta a politikust az épületnél.
A Tisza Párt politikusa Facebook-bejegyzésében megemlítette, hogy kevesebb mint két hét alatt öt különböző eljárásban hallgatták meg, amelyek között volt közigazgatási eljárás, szabálysértési eljárás és büntetőügy is. Azt írta, ezek egyikének sincs valóságalapja, és „ez egy ócska lejáratókampány”. Azt üzente a kormányoldal képviselőinek, hogy velük szemben neki „nincs mitől félnie, ő a törvényt mindig betartotta”, és „továbbra is a hazáját szolgálja”.
Szeptemberben a kormányközeli Magyar Nemzeti Médiaszövetség (MNMSZ) bírálta a rendőrséget, mivel több médium munkatársát is érték atrocitások Kötcsén – a hatóság azonban, mint erről beszámoltunk, ezt visszautasította, és hangsúlyozta, hogy ők minden tőlük telhetőt megtettek a rend fenntartása érdekében.
Az RTL számonkérte Magyar Pétert, amiért Ruszin-Szendi lökdöste a Mandiner munkatársát
Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.Visszaszólt a rendőrség az őt kritizáló kormányközeli médiaszövetségnek