A Budapest Büszkeség / Budapest Pride 2025 az aHang felvételén

ATV-blamázs: a beígért Pride felvonulás helyett turisztikai műsort adott – a nézők dühösek, a csatorna önellentmondásba került

Az ATV napokkal korábban beharangozta, hogy az ATV Extra és a televízió YouTube-csatornája szombaton 15 órától Budapest Büszkeség címmel élőben közvetíti a Budapest Pride felvonulást – ehelyett csak órákkal később, a látványos vonulás után, az eseményt záró beszédek idején, nagyjából 18 órakor kapcsolt a helyszínre. Addig turisztikai és irodalmi műsort és csatornapromókat sugárzott. A nézők felháborodtak a megtévesztésük miatt, és amikor lapunk rákérdezett az esetre, a csatorna ellentmondásos magyarázatokkal állt elő. Az ügy még legismertebb műsorvezetőjüket, Rónai Egont is kellemetlen helyzetbe hozta, aki az egyik csalódott nézőnek valótlanul azt állította, hogy az eseményt végig közvetítették – holott ez nem volt igaz. (Cikkünket egy plusz információval bővítettük megjelenés után arról, hogy a Hit Gyülekezete több aktivistája tiltakozott a Pride helyszínén.)
Mediamap közterületi médiafoglaló rendszer

Újjászületik a közterületi reklám

A MediaMap platformja megszünteti az Out-of-Home (OOH) piac legnagyobb akadályait: az áttekinthetetlenséget és a bonyolult foglalási folyamatokat. Felhasználóbarát térképes felületével, készletinformációival és aggregált kínálatával a kisebb és közepes vállalkozások versenyképes pozícióba kerülhetnek a fogyasztók figyelméért folytatott harcban. (x)

Tovább a részletekért »

„🌈📺 Kövesse velünk élőben SZOMBATON a 30. jubileumi Budapest Pride felvonulást az ATV Extrán és az ATV YouTube-csatornáján! #atvmagyarorszag” – ezt a felhívást tette közzé a héten az ATV a közösségi médiában. A felhívást szombat délelőtt is újra megosztották.

A felhívás azonban nagyjából szombat dél körül, magyarázat nélkül lekerült a televízió Facebook-oldaláról, majd szintén bármiféle magyarázat nélkül nem kezdődött meg 15 órakor a beígért közvetítés sem az ATV Extrán, sem pedig az ATV YouTube csatornáján – pedig a kitett grafikán egyértelműen ezt az időpontot adták meg és a műsorújság szerint is 15 órától egészen 19:45-ig közvetítettek volna. Íme néhány kép, ami ezt alátámasztja:

Budapest Pride Felvonulás élőben szombaton 15 órától az ATV-n: vagy mégsem
Budapest Pride Felvonulás élőben szombaton 15 órától az ATV-n: vagy mégsem

 

Az ATV a műsorújságok számára ezt a programot adta le szombat estére
Az ATV a műsorújságok számára ezt a programot adta le szombat estére. Fotó: port.hu

Miután a nézők szembesültek vele, hogy sem az ATV Extra tévécsatorna, sem pedig az ATV YouTube-csatornája nem kezdte el sugározni a 15 órára meghirdetett Budapest Büszkeséget, ami a Budapest Pride felvonulás élő közvetítéséből állt volna, dühös kommentek tucatjait találtuk az ATV Facebook-oldalán szombaton. A nézőket feldühítette, hogy várakoztak, miközben az ATV semmiféle műsorváltozást nem kommunikált feléjük. Csak annyi tűnhetett fel, hogy déltájban eltüntette a médiavállalat az ATV Instagram és Facebook-oldalán szereplő felhívásokat a közvetítéssel kapcsolatban.

Konzervműsorokkal töltötték ki az időt a beharangozott Pride vonulás helyén

A rendőrség korábbi tiltása ellenére is rekord létszámú résztvevővel megrendezett Budapest Pride / Budapest Büszkeség felvonulás helyett az ATV a Hazahúzó című turisztikai műsort, majd Lutter Imre: A sorok között című irodalmi műsorát sugározta, valamint reklámblokkokkal és saját műsorajánlókkal és promókkal töltötte ki az időt. A nézők úgy ítélték meg, hogy a csatorna cserben hagyta őket.

Mint a fenti képernyőképen is látszik, a nézők többen magát Németh Sándort, az ATV Zrt. tulajdonosát, a Hit Gyülekezete vezető lelkészét kezdték el szidni, illetve cenzúrát sejtettek az ügy mögött: azt gyanították néhányan, hogy a Karmelita kolostorból (a Miniszterelnöki Kabinetirodáról) odaszólhattak az ATV-nek, hogy túl nagy a tömeg, ezt talán nem kellene megmutatni. A csalódott nézők egymásnak adták az információt, hogy például a Partizán viszont sugározza a vonulást.

Végül 17:45 magasságában (amikorra sokan már máshol nézték a közvetítést) azután az ATV YouTube csatornáján és az ATV Extrán váratlanul mégis sugározni kezdték az eseményeket, ami egészen 19:30-ig tartott.

Csakhogy a Pride látványosabb része (amikor is láthatták volna a nézők, hogy hogyan hömpölyög Budapest utcáin és az Erzsébet-hídon a tényleg óriási, több tízezres tömeg) addigra gyakorlatilag már befejeződött, így a nézők jellemzően már csak színpadi zenei programot és beszédeket hallgathattak.

Látványos pillanatokról maradtak le az ATV Extra nézői

Íme egy látványos pillanat, amit az ATV nézői nem, csak az aHang Facebook-oldalának látogatói láthattak.

Rákérdeztünk az ATV-nél, miért nem kezdték el időben a közvetítést – furcsábbnál furcsább magyarázatokkal álltak elő

A Media1 17:39-kor megkereste az ügyben ATV sajtóosztályát és pár perc múlva Németh S. Szilárdot, a televízió vezérigazgatóját, hogy miért nem kezdték el 15 órakor a közvetítést, és miért nem jelezték a változást a nézők felé. Az ATV sajtóosztálya szombaton 18:52-kor lapunkkal először ezt közölte:

„A rendezvény csúszása miatt a színpadi beszédek is csúsztak, amelyeket órák óta közvetítünk a meghirdetett ATV-s platformokon.” Lapunk ezt követően jelezte az ATV-nek, hogy ez a válasz több szempontból is furcsa számunkra, hiszen az ATV Facebook-oldaláról már szombat déltájban, az események kezdete előtt előre eltüntették a közvetítésre vonatkozó felhívást, és végül csak közel 3 óra késéssel kezdtek el bármit is adni, az órák óta megfogalmazás sem stimmel. Erre az ATV sajtóosztálya 20:10-kor így pontosította az eredeti válaszát:

„Az ATV programigazgatósága úgy döntött az eseményen hallható színpadi beszédek várható csúszása miatt, hogy egy szerződött műsorfinanszírozott programot áthelyez egy korábbi időpontra. Ezzel biztosította a csatorna azt, hogy a rendezvény színpadi része biztosan élőben legyen közvetítve, és ne kelljen a szerződött műsor miatt megszakítani. Az ATV Extra és az ATV YouTube csatorna nézői több mint két órás élő közvetítést láthattak az eseményről.”

Ez a 2. válasz azonban ugyancsak erősen ellentmondásos. A Media1 információi szerint – és ezt több személy és egy, szombat délután során a birtokunkba került e-mail is alátámasztja –  az ATV-nél úgy készültek, hogy a teljes felvonulást, már 15 órától  közvetíteni fogják. Az ATV Gyártás részlege egy e-mailben azt írta még csütörtökön délben is ATV-seknek, hogy két, úgynevezett LiveU technológiát használó közvetítő stábjuk is ott lesz a „Budapest Parktól” (sic! helyesen Városháza park )kezdve, akik élőben adják majd a jelet az ATV Extrára és a YouTube-ra 15 órától.

Ráadásul, ahogy a Media1 által készített fenti képernyőképen is látszik, a különféle műsorújságokban is egyértelműen az látszott, hogy 15 órától egészen 19:45-ig készültek közvetítésre, annak a műsorrendben fenn volt tartva a hely. És bár a beszédek kezdete valóban később indult, hiszen a Szabadság-hídon megjelent Mi hazánk tüntetők miatt nem tudott az eredetileg tervezett útvonalon haladni a Pride, de még így is bőven az előre meghirdetett idősávon belül zárultak a szónoklatok.

Emellett annak sem kellene megugorhatatlan feladatnak lennie egy több televíziós csatornával is rendelkező és YouTube-on is jelenlévő médiacsoportnak, hogy ha esetleg váratlanul elcsúszik az élő közvetítés, akkor például egy olyan konzervműsort mint a Hazahúzó, vagy a Pride utánra, 20:55-re meghirdetett Business menü Bombera Krisztinával című műsort, netán a Trump: Egy férfi anatómiája című dokumentumfilmet vagy más időpontra helyezzenek át, vagy akár ahhoz a megoldáshoz folyamodjanak, hogy ezek közül az egyiket az ATV főcsatornára helyezzenek át, esetleg az élő közvetítés folytatása a másik ATV-s csatornán legyen látható. Nem egyszer fordult elő már ilyesmi az ATV történetében, és akkor nem volt ezzel gond.

Nehezen képzelhető el, hogy például a CNN egy hasonló méretű demonstráció élő közvetítését egy szerződéses műsor miatt kihagyta volna és inkább nem közvetített volna a meghirdetett időponttól.

A YouTube kapcsán ráadásul az ATV válasza végképp teljesen értelmezhetetlen, hiszen ott nincsen kötött műsoridő: ha tényleg kicsúszott volna a közvetítés a 15:00 és a 19:45 között idősávból (ami nem történt meg, sőt előbb vége is volt az eseményeknek), ott akkor is folytatni lehetett volna, tehát legalább azon a felületen elkezdhették volna 15 órától a közvetítést, még ha a tévében esetleg nem is tudják. Ehelyett inkább el sem kezdték a közvetítést a YouTube-ra.

Egy néző megkérdezte Rónai Egont, miért nem adták a felvonulást élőben, ahogy ígérték

Az ügy kellemetlen Rónai Egon, az ATV egyik műsorvezetője szempontjából is, ugyanis egy kommentelőnek azt írta, nem igaz, hogy ne adták volna teljes egészében a Pride-ot. Valószínűleg a műsorvezető sem tudott arról, hogy a csatorna időközben nem tett eleget az ígéretének. A Media1 által készített képernyőképen ezt a párbeszédet is dokumentálja:

 

Rónai Egon úgy tudta, hogy közvetítették élőben a menetet az ATV Extrán, pedig ez nem így történt
Rónai Egon úgy tudta, hogy közvetítették élőben a menetet az ATV Extrán, pedig ez nem így történt

Más médiumok gond nélkül élőben közvetítettek

Az ATV nézői úgy maradtak élő közvetítés nélkül, hogy eközben az említett Partizánon kívül követte élőben az eseményeket a Telex, a 444, az Átlátszó, a 24.hu, az aHang, és sokan mások is élő streamingben mutatták az eseményeket. Sőt, még a Fidesz-közeli HírTV is többször odakapcsolt a vonulásra és élőben számolt be az események alakulásáról.

A történet legfurcsább szála egyébként az, hogy az ATV Extra nevű csatornát épp az ilyen nagy jelentőségű élő események közvetítésére hozták létre a korábbi ATV Spirit tévécsatorna helyén. Vagyis úgy sugároztak inkább egy turisztikai műsort Hazahúzó címmel a több tízezer ember részvételével zajló menet beígért élő közvetítése helyett, hogy a szombati események teljes közvetítését még be is harangozták előre.

Tarolt a Partizán a 10 órát felölelő műsora nézettségével

A Partizán tegnapi élő, több mint 10 órányi időtartamot felölő adásába egyébként több mint 1,1 millióan néztek bele eddig a YouTube-on, míg az ATV-féle, több órás késsel indított és végül összesen 2 órás YouTube-közvetítésbe mindössze 76 ezren. Mutatjuk a két adás közötti tartalmi és vizuális különbséget alább.

A Partizán-féle közvetítés:

Az ATV a beígért 15 óra helyett csak közel 3 órás késéssel, 17:40 körül kezdődő élő közvetítése:

Frissítés 2025.06.30

Kiderült egy fontos részlet

Időközben találtunk egy információt a 444-en arról, hogy a Hit Gyülekezete néhány aktivistája tiltakozott a Budapest Pride (Budapest Büszkeség) helyszínén. Az ATV tulajdonosa a Hit Gyülekezete vezető lelkésze, Németh Sándor. Ha hihetünk az ATV fenti magyarázatának, akkor persze a műsorváltozásnak és ennek nincs köze egymáshoz.

 

Szöllősi Györgyi a valós dupláját kommunikálta a Takács–Kulja vita nézettségének – az ATV vállalta a felelősséget

Mintha már a Fidesz Facebookja lenne – Kocsis Máté posztját változtatás nélkül tette ki a közmédia

Hangfelvétel botrány a közmédiában: Szalai Szabolcs hallható rajta? – Nem válaszol a volt főszerkesztő

Új nevet kap az ATV Spirit – mutatjuk, mi lesz helyette

Kilőtt az RTL árfolyama a Sky felvásárlás bejelentése után

Az RTL belső információi egy Fidesz-közeli cégnél landoltak – szenzitív adatokhoz is hozzáfértek

Mi történik az RTL-lel? Újabb országból vonul ki – ez most már végleges

Szijjártó rokonai az RTL új partnerei – egyre több NER-es szál a csatornánál

Az RTL nem lát abban kivetnivalót, hogy leszerződött Szijjártó rokonaival

 

Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.
Borító: A Budapest Büszkeség / Budapest Pride 2025 vonulás az aHang felvételén 2025.06.28-án.

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Legyen jól tájékozott, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások