Nagy Ervin (balra) és Thuróczy Szabolcs (jobbra) a Televíziós Újságírók Díja 2019 gálán. Fotó: Televíziós Újságírók Díja

Cáfolja az RTL Nagy Ervin színművész állításait

A médiavállalat szerint nem igaz, hogy politikai okokból mellőzik a színművészt a sorozataikban, sőt vitatják azt is, hogy megszakították vele a kapcsolatot, ahogy azt Nagy Ervin állította egy videós interjúban.

Mint a Media1-en megírtuk, Nagy Ervin színművész a Tisza Párthoz közeli (Magyar Péter testvére, Magyar Márton által tulajdonolt) Kontroll.hu-nak adott videós interjújában azt mondta néhány napja, hogy az RTL szerinte elfordult tőle az utóbbi időben, nem keresik szerepek miatt, sem sorozatokba, sem műsorokba nem hívják, pedig 6 éven át dolgoztak együtt.

A színész szerint emögött vélhetően politikai okok lehetnek, ugyanis azóta érez ilyet, hogy rendszerkritikus véleményeket fogalmaz meg a Tisza Pártnál. A Tanár és A Király című sorozatok egykori főszereplője azt is mondta az interjú során, hogy még azt a gesztust sem tették meg, hogy gratuláljanak neki az RTL-től, amikor A Király című sorozat (melynek Zámbó Jimmy-t alakítva az egyik főszereplője volt) megnyerte a Filmszemlét.

A Media1 érdeklődésére azonban az RTL Magyarország Marketing és Kommunikációs Igazgatóságának egyik sajtókapcsolati munkatársa hétfőn délután cáfolta a Nagy Ervin szavait.

Az RTL írásos válaszában azt állítja:

„Nagy Ervint nem felejtettük el és nem szakítottuk meg vele a kapcsolatot politikai szerepvállalása miatt. Szívesen dolgozunk együtt korábbi alkotótársainkkal, így Ervinnel is, ha az adott produkció alkotói és kreatív csapata úgy látja, hogy karaktere szervesen illeszkedik egy új történetbe. Üdvözlettel, RTL Magyarország”

A Filmszemlével kapcsolatos gratuláció elmaradásával kapcsolatos állításra a vállalat nem reagált.

 

Elfordult az RTL Nagy Ervintől? A színész szerint politikai ok állhat a háttérben

Az „autoriter magyar kormánnyal kötött titkos RTL-es paktumról” írnak a külföldi lapok – több médium részleteket is közöl a sorra előkerülő bizonyítékokból

Rogán kabinetfőnöke e-mailben instruálta az RTL vezetését (RTL Leaks, 4. rész)

Az RTL a 4iG stratégiai partnere lett

Nem cáfolja a Miniszterelnöki Kabinetiroda az RTL-vezér és Rogán kabinetfőnöke közti találkozókat

Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.
Borító: Nagy Ervin (balra) és Thuróczy Szabolcs (jobbra) a Televíziós Újságírók Díja 2019 gálán. Fotó: Televíziós Újságírók Díja

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások