Tóth Géza a Media1-nek küldött közleményében azt írja:
„Eljött az a pont, amikor 13 év után befejezem a Híradózást. Fontos része volt az életemnek és köszönöm az ATV-nek a bizalmat. Túlvállaltam magam és ma reggel komoly zavart okoztam, hogy elnéztem a beosztásom és nem mentem be az ATV Híradójába. Másodszor elkövetni ugyanazt a hibát, nem fér bele! Elnézést kérek a kollégáktól és a kedves nézőktől is.”
Tóth Gézát váratlanul Szlazsánszky Ferencnek kellett helyesítenie, miután péntek reggel nem jelent meg a beosztása szerinti időpontban, és így lekéste az ATV Híradót, amit ő vezetett volna.
Ahogy Tóth Géza a nyilatkozatában is utalt rá, ilyen egyszer már tavaly december végén is történt, akkor fegyelmi eljárás indult ellene, de végül a csatorna, miután a műsorvezető elnézést kért, megbocsátott neki és mint megírtuk, szankció nélkül megúszta az ügyet.
Az elmúlt években nem Tóth Géza volt az első, akivel hasonló fordult elő a csatornánál. Emlékezetes, hogy Gajdos Tamás is többször elkésett, előfordult, hogy teljesen le is késte a műsort, váratlan helyzet elé állítva a csatornát. Amikor ez sokadik alkalommal fordult elő, megegyeztek a műsorvezetővel, hogy Gajdos Tamás hírműsort nem vezet többé.
A késések hatására az ATV valamennyi képernyősének Híradós műsorvezetői képzést szervezett, arra az esetre, ha azonnali helyettesítésre lenne szükség.
Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.
Borító: Tóth Géza