Körömi Attila (borítóképünkön) a Media1.hu-nak péntek délelőtt elmondta: szeptember 15-én, múlt vasárnap nyújtott be panaszt a Baranya Vármegyei Területi Választási Bizottsághoz annak érdekében, hogy a választási eljárásról szóló törvényben nevesített „esélyegyenlőség a jelöltek és a jelölő szervezetek között” alapelv érvényesülése érdekében kötelezze a Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának tulajdonában álló Pécsi Kommunikációs Központ Kft. kiadásában működő PecsMa.hu oldalt, hogy Körömi Attila mint független jelölt személyét és a programját is mutassák be haladéktalanul. Ezt ugyanis az „esélyegyenlőség a jelöltek és a jelölő szervezetek között” alapelv szándékos és folyamatos megsértésével a kampány során mindvégig mellőzte a médium, miközben más jelölt erre lehetőséget kapott, így a Pécsi Önkormányzat adófizetők pénzéből fenntartott lapjánál erősen „lejtett a pálya”.
A Területi Választási Bizottság a beadványt ezt követően áttette az abban illetékes Nemzeti Választási Bizottsághoz (NVB), melynek határozata azután tegnap érkezett meg, benne a PécsMa, illetve kiadójának elmarasztalásával.
„A Nemzeti Választási Bizottság a 430/2024. számú határozatával a kifogásnak helyt ad és megállapítja, hogy a Pécsi Kommunikációs Központ Kft. megsértette a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény 2. § (1) bekezdés c) pontjában foglalt, esélyegyenlőség a jelöltek és a jelölő szervezetek között alapelvet azáltal, hogy kiadásában lévő www.pecsma.hu internetes sajtótermék a Pécs 15. számú önkormányzati egyéni választókerületben 2024. szeptember 22-én tartandó időközi önkormányzati választáson induló, nyilvántartásba vett jelöltek vonatkozásában az említett választási alapelvből fakadó kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményét nem teljesítette, mivel előre deklaráltan kizárólag meghatározott jelölteknek biztosított bemutatkozási lehetőséget.”
A Nemzeti Választási Bizottság határozatában a jogsértőt a további jogsértéstől eltiltja és egyidejűleg kötelezi a Pécsi Kommunikációs Központ Kft.-t mint médiatartalom-szolgáltatót, hogy a pecsma.hu internetes sajtótermékben e határozat közlésétől számított három napon belül jelen határozat rendelkező részét tegye közzé.

Körömi Attila – aki lapunknak a teljes, részletes indoklással ellátott határozatot is megküldte – így kommentálta a döntést:
„Az igazamat megvívtam, de az esélyegyenlőség – a pécsi városvezetésnek a PecsMa.hu oldalon és a Pécsi Hírek újságon keresztül évek óta folytatott szélsőséges, a választókat folyamatosan manipulálni szándékozó propagandája miatt – jelen határozattal sem állt helyre, melyet 14 igen és 0 nem szavazattal fogadott el az NVB. Az esélyegyenlőség nem állt helyre, de a pécsi városvezetés propagandagyárát elmarasztalták és eltiltották a további jogsértéstől, ami a jövőre nézve fontos eredmény.
A szavazati arány azért lényeges, mert az NVB a hét választott tag mellett további kilenc megbízott taggal működik, akiket a parlamenti pártok delegálnak. Ebből következően egészen biztos, hogy a PKK Kft. nyílt törvénysértése miatt, több parlamenti ellenzéki párt megbízottja is a PKK Kft. elmarasztalása mellett szavazott.”
Körömi Attila a jogsértésre tekintettel hangsúlyozta: életrajzát a saját honlapján, a koromiattila.hu címen lehet fellelni.
A PécsMa fellebbezést nyújt be, szerintük a határozat téves
Nimmerfroh Ferenc, az elmarasztalt lap főszerkesztője a Media1-nek a hír közzététele után hangsúlyozta:
„Fellebbezünk a NVB határozata ellen a Kúriánál. Körömi Attila azt állítja, hogy nem mutattuk be őt mint jelöltet, de ez nem igaz. Elmentünk a bemutatkozó sajtótájékoztatójára, amiről meg is jelent a tudósítás az alábbi címen: https://www.pecsma.hu/koromi-attila-a-tiszta-kezek-tamogatasaval-indul-az-idokozin/ ”
Pécsen 2024. szeptember 22-én, vasárnap időközi választásokat tartanak.
Épp a napokban írtuk meg, hogy a baranyai településen a polgármesteri hivatalba menekítették át az önkormányzati sajtót, beleértve a most elmarasztalt PécsMa oldalt, miután idén június 9-én elvesztette többségét az ellenzék.
Az utolsó pillanatban a polgármesteri hivatalba mentették át Pécsen az önkormányzati sajtót
A Nemzeti Választási Bizottság a Media1 által bemutatott visszaélés után elmarasztalta az M1 Híradót
Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.