Az együttműködés tényét Lukács Csaba, a Magyar Hang lapigazgatója is megerősítette a Media1.hu-nak. Lakner Zoltánnak heti elemző rovata lesz a Magyar Hangban: az első ilyen írásával holnap, pénteken találkozhatnak az olvasók – tudta meg a Media1 Lukácstól.
A lapigazgató hozzátette, hogy Lakner Zoltánnak egy heti podcastja is indul a hang.hu-n Amerika választ címmel, mely előreláthatólag 2025 januárjáig, az új amerikai elnök beiktatásáig követi majd figyelemmel a voksolást és az ahhoz kapcsolódó eseményeket. A podcastot Lakner Kaló Mátéval készíti majd.
A Media1 információi szerint egyébként a Jelen című hetilap több más fontos munkatársa is elkezdett dolgozni a Magyar Hangnak, illetve vannak olyanok is, akikkel egyelőre még egyeztetnek erről.
Ennek oka, hogy mint arról júniusban már beszámoltunk, a Jelen nemrég beszüntette nyomtatott kiadását, jelenleg interneten működnek. A kiadó komoly pénzügyi, finanszírozási nehézségekkel küzd.
A Jelent 2020-ban indították el a 168 Óra egykori munkatársai, köztük Lakner.
Frissítés 18:56
Hírünk eredeti változatában azt szerepeltettük Lukács Csaba nyilatkozata alapján, hogy Lakner át is igazolt a Magyar Hanghoz. Később ezt megváltoztattuk, miután Lukács a megjelenés után a nyilatkozatát pontosította, ugyanis Lakner állítólag megtartja a Jelennél is a pozícióját.
Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.