ZD – Zimon és Dömsödi Talkshow címmel tért vissza a Frisshirek.hu podcast-kínálatába Dömsödi Gábor, aki Zimon András újságíróval viszi tovább a korábban Havas Henrikkel készített kétszereplős formátumot. A műsorban ezúttal is a hét híreit kommentálják, jelenleg a második adásnál tart a hetente jelentkező ZD.
Szcenikailag csupán annyi változott, hogy Dömsödi átült Havas helyére, Zimon pedig ott ül, ahol eddig Dömsödi.
Nagy a jövés-menés arrafelé
Zimon a Frisshírek portál kiemelt szerkesztője, a nagyon kevesek egyike, aki a június közepi leépítések után még a lapnál maradt. Zimon korábban a jobbikos N1TV-nél és a Simicska-féle HírTV-nél dolgozott.
Amint a Media1 bő egy hónappal ezelőtt beszámolt róla, a Full HD (FHD) című Dömsödi-Havas podcast úgy ért véget, hogy Dömsödi távozott Havas mellől. Lapunk megkeresésére akkor ezt úgy indokolta, hogy a műsoruk Havassal kezdett kifáradni, át kellett volna alakítani, hogy ne csak két ember izélgesse egymást, hanem többet nyújtson annál, mindenesetre sok sikert kívánt mindenkinek.
Havas egyébként PHD címmel folytatta az FHD-s formátumot Para-Kovács Imrével, illetve Szorító címmel is indított beszélgetős műsort ugyanott.
A Frisshirek.hu a Gattyán György által alapított Megoldás Mozgalomhoz közeli portál, ahol nemrég nagyon jelentős létszámleépítésre került sor, a szerkesztőségben alig maradt ember.
Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.