Szöllősi Györgyi, az ATV Egyenes beszéd c. műsorának műsorvezetője

Átmenetileg Szöllősi Györgyi lett az Egyenes beszéd főszerkesztője – elődje, a még jóval a Magyar Péter-ügy előtt leköszönő Hazafi Zsolt más feladatot kapott az ATV-től

A Media1 egy olvasói levél szálait kibogozva megtudta, hogy Hazafi Zsolt, az ATV Egyenes beszéd című műsorának eddigi főszerkesztője az atv.hu főszerkesztő-helyettese lett és az Egyenes beszéd szerkesztőségének éléről távozott. Portálunk ellenőrizte az elmúlt napok adásainak felvételeinek nyilvános archívumát, hogy a változás összefügghet-e a Magyar Péter 7. ATV-s élő interjúján történtekkel, és az derült ki, hogy a csatorna legismertebb közéleti műsorának élén a változás még biztosan az elhíresült adás előtt történt. Az ATV sajtóosztályán kérdésünkre azt felelték, „néhány hetes” fejleményről van szó. (Később, cikkünk megjelenése után Szöllősi Györgyi ezt úgy pontosította, hogy még márciusban kérték fel megbízott főszerkesztőnek.)

Szöllősi Györgyi neve mint megbízott főszerkesztő szerepelt az ATV Egyenes beszéd című műsorának stáblistájának élén – szúrta ki a Media1 egyik olvasója. Olvasónk, László hétvégén küldött üzenete jelentős változásra utalt, hiszen az ATV egyik legismertebb közéleti műsorának hosszú ideje Hazafi Zsolt volt a főszerkesztője. A Media1 a levél után a Sweet.tv nevű szolgáltatás műsorvisszanéző funkciójával azonnal visszanézte az Egyenes beszéd elmúlt napokban sugárzott adásaiból június 10-ig elérhető nyilvános archívumot és azt látta, hogy ezen adások végén már minden esetben Szöllősi Györgyi neve szerepelt mint megbízott főszerkesztő.

Fontos lehet, hogy annak a június 10-i adásnak a végén is Szöllősi neve szerepelt mb. főszerkesztőként, amelyben Magyar Pétert, a Tisza Párt alelnökét szembesítette Rónai Egon a választások után egy piros dossziéval, benne a politikus ATV-s korábbi 6 élő szereplésével és 18 meghívásának részleteivel, majd a politikus egy rövid vita után kivonult. Így tehát nem arról van szó, hogy a dosszié-ügy miatt leváltották Hazafi Zsoltot, hiszen ekkor már nem is ő vezette a szerkesztőséget.

Érdekes ugyanakkor, hogy az Egyenes beszéd főszerkesztői posztján történt változást a csatorna annak idején nem jelentette be a szaksajtóban, erre csak a stáblista utalt a figyelmesebb nézők számára. A Media1 megkereste az ATV sajtóosztályát, hogy mikor történt a változás, amire azt a választ kaptuk, hogy „néhány héttel ezelőtt”, a változás okaként pedig azt írták:

„Megerősítettük az atv.hu-t, még inkább politikai hírfókuszúvá tettük, így szükség lett még egy közéletben jártas szakemberre. Az Egyenes beszéd akkori főszerkesztője, Hazafi Zsolt átkerült a hírportálhoz. Az Egyenes beszéd megbízott főszerkesztője ekkor Szöllősi Györgyi lett, akivel a csatorna abban állapodott meg, hogy június végéig tölti be ezt a pozíciót. A végleges főszerkesztő személyéről a következő két hétben hozza meg a vezetőség a döntést.”

Hazafi Zsolt főszerkesztő-helyettes lett az ATV.hu-nál

Egyébként arról, hogy az atv.hu-nál átalakítás történt (egy új főszerkesztőt neveztek ki Semsei László személyében), még májusban beszámoltunk és megszólaltattuk az ATV-t is, de Hazafi átigazolásáról akkor még nem esett szó, és a neve nem szerepelt az atv.hu impresszumában. Ez egyébként jelenleg is így van, tehát jelen hírünk élesítésekor sem derül ki az online stáblistából, hogy Hazafi Zsolt ott dolgozik, de érdeklődésünkre a sajtóosztályon elmondták, hogy Semsei László felkérésére Hazafi főszerkesztő-helyettes lett a portálnál.

Frissítés 2024.06.17 20:07

Megszólalt Szöllősi Györgyi: már márciusban felkértek

Szöllősi György reagált hírünkre a Media1 Facebook-oldalán és pontosította az ATV sajtóosztályától kapott válasz alapján megjelenteket. Mint írja, őt még március elsejei hatállyal kérték fel megbízottként főszerkesztőnek az Egyenes beszéd szerkesztőségének élére. Hozzátette, a változásoknak nincs köze az említett ügyhöz.

Szöllősi Györgyi pontosított, már márciustól az Egyenes beszéd mb. főszerkesztője

 

 

 

Kirúgta a Frisshirek.hu szerkesztőségét és távozik Huszár Viktor pártelnök a Gattyán György alapította Megoldás Mozgalom éléről

Selekt néven új streamingplatform indul a magyar piacon

 

Rónai Egon: „Azt elfogadom, hogy kezdhettem volna gratulációval”

Puzsérék a Spirit FM-en bírálták Rónai Egont – Reagált az ATV: tiszteletben tartjuk az ellenvéleményt

Náci tempó újságírókat vallási alapon listázni – Deutsch Tamás Magyar Péter ügyéről

MÚOSZ: Törvénytelen Magyar Péter ATV-sekről készült vallási listája (frissítve!)

Magyar Péter közzétette az ATV több munkavállalójának vallási hovatartozását

Másfél perc után kiviharzott Magyar Péter az ATV élő adásából – közleményben reagált a csatorna, a politikus is megszólalt

 

Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.
Borító: Szöllősi Györgyi, az ATV Egyenes beszéd c. műsorának műsorvezetője az ATV választási vitaműsorában.  Fotó: ATV-sajtóosztály / Media1-archívum

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások