Szijjártó Péter külügyminiszter volt a sztárvendég a Megafon hétfői rendezvényén – írta meg a 444.hu. A fideszes politikus ezúttal is háborús riogatással próbálta lelkesíteni a kormányközeli internetes propagandaközpont tagjait – természetesen a békevágy jegyében. Úgy fogalmazott, azért kell internetes harcosokat képezni, hogy a valódi harctéri harcosainknak ne kelljen fellépniük.
Az ellenfelek pedig azok, „akik mindenfajta atomvillanásokról meg nukleáris háborúkról meg világháborúkról fantáziálnak” és
„az utolsó pillanatban vagyunk, hogy ezt az őrületet megállítsuk”
– tette hozzá Szijjártó. Logikája szerint tehát a harmadik világháború, esetleg egy atomháború megelőzésének legbiztosabb módja az, ha százmilliókat költenek tisztázatlan eredetű pénzekből online influenszerekre, akik a kibertérben csatázgatnak.
Nem túlzás százmilliókról beszélni, hiszen a Media1 is beszámolt róla, hogy idén márciusban a megafonosok több mint 117 millió forintot hirdettek el a Facebookon csak Magyar Péter támadására. Január közepétől április közepéig pedig összességében a Megafon közel 298 millió forintot költött el a Metán.
A magyar külügyminiszter teljes beszédét itt lehet megnézni:
Szijjártó Péter nem először beszélt megafonos trollhadsereg előtt, 2022-ben a Media1 is beszámolt róla, hogy Kárász Róbert, az ATV egykori műsorvezetője (aki azóta a közmédiánál kapott kreatívigazgatói posztot) is az első sorból figyelte a külügyminiszter eligazítását a Fidesz-közeli agitátorokat finanszírozó Megafon Központ rendezvényén.
A Megafon vezetője és a PestiSrácok embere is oktat a Budapesti Metropolitan Egyetemen
Kiderült, mi okozhatta a Megafon adatszivárgási botrányát, ami körül már a NAIH is vizsgálódik
Többet költött a Megafon a Facebookon, mint Szlovákia vagy Írország összes politikai hirdetője
Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.Szájbak@kilná olvasóját a kormánypárti Megafon csapatának tagja, akit még Bohár Dániel is felköszönt