Mi motiválja manapság az újságírás terén?
– Az újságírás ösztön. Ma az is megél a kommunikációs zűrzavarban, akiben fikarcnyi hírlapírói ösztön sincs. Lesz belőle rendszereket kiszolgáló iparos. Vannak azonban műfajok, szerkesztőségek, országok is, amelyekben erre az ösztönre fölöttébb szükség lenne. A szabadságunk a figyelemről, a tudatosságról és az önfegyelemről szól. Keresztülvergődünk társadalmakat döngető, világot megrengető események sorozatán, igyekezvén egyenes derékkal illeszkedni a folyton mozgó szerkesztőségi rendszerekbe. Amikor ez nem ment, akkor alakítottunk magunknak szerkesztőséget. Így született a Veszprém Kukac – kezdi a történetet és máris belevágtunk a gender kérdésbe.
A Magyar Szó, a volt Jugoszlávia egyetlen magyar napilapjaként működött, a háború kitöréséig ott szolgáltam. Tiszteletre méltó intézmény volt, szigorú hierarchikus szerkesztőséggel. Annak idején macsó főszerkesztők, ha tehették, módszeresen vegzálták a beosztottjaikat. Gyakornokként a Magyar Szó újvidéki rovatánál edződtem. Az egyébként általam nagyra becsült szerkesztőm megmondta, hogy addig fog zsigerelni, míg el nem hagyom a pályát. Meg is tett érte mindent. Nőnemű társaim közül csak a legelszántabbak maradtak.
Történt ez valamikor a 70-es években. Ötször-hatszor is átíratta a nyúlfarknyi tudósítást, majd összegyűrte és besöpörte a szemetesbe. Délután ötkor volt lapzárta, ekkor rendszeresen ecsetelte mekkora szerencsétlenség vagyok, majd a szemetesből előszedte az összegyűrt lapokat. Teátrálisan kisimította az asztalon, majd kiválasztott egyet és adott 20 percet arra, hogy írjak három címet, az egyik jó lesz. Néhány évvel később már a lap szabadkai szerkesztőségét vezettem, fiatalokkal is dolgoztam. A szerkesztőm munkamódszerét nem alkalmaztam, de a tőle tanultakat igen. Az akkori gyakornokaim egyike ma a Veszprém Kukac szerkesztőségét erősíti.
Valószínűleg az olvasóink egy része nem tudja még, hogyan is született a Veszprém Kukac.
– A második Orbán-kormány megalakulásával kezdődött a szakma országos lerohasztása. A Pannon Lapoknál is egyenként megszűntek a mellékletek, megkezdődtek az elbocsátások, a szakma és a mentális kultúra gátlástalan tiprása. A KESMA (a több száz médiumot megszerző Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány, azaz a kormánypárti médiaholding – megj. a szerk.) születése előtt egyszerre kilencünket kisöpörtek a Veszprémi Napló szerkesztőségéből. Egy ideig lézengtünk, majd 2015-ben összeállt az önkéntes szerkesztőség. Éppen ideje volt összekapni magunkat, csinálni akartunk valamit, egyensúlyba állítani legalább önmagunkat, ha már a világ egyensúlyát nem tudtuk megteremteni. Környezetünk dacszövetségként érzékelt minket, volt is benne igazság. Hiteles tájékoztatás nélkül nem tudjuk megérteni sem önmagunkat, sem a másikat, sem a világot. Holott ez mégiscsak nélkülözhetetlen lenne a szabad, a gondolkodó ember számára. Véleményportál vagyunk, de városi híreket is közlünk.
Mi volt a legnagyobb különbség, amit tapasztalt a szerkesztőségek között?
– Magyarországon először azt tapasztaltam meg, hogy nem barátkoznak a szakmabeliek. Ez a mai napig így van, még a sajtótájékoztatókon is ezt tapasztalom. Amin igazán meglepődtem, az a Napló szerkesztősége volt: kis szobákba kettesével elkülönítve dolgoztak az újságírók, nehezen szoktam hozzá a gyér információáramláshoz. Nem ehhez szoktam, nagy szerkesztőségben nyüzsögtünk, sűrű hangzavarban, mindenki tudta ki mit csinál, hogyan készül a másnapi szám. A munkának volt dinamikája. Tapasztalt idősebb kollégák voltak a mentoraink, az volt a dolguk, hogy segítsék a fiatalokat. Nagyon sokat tanultunk tőlük.
Most ehhez képest információs dömping van, nem rohanunk az információ után, gondolkodni, szelektálni, mérlegelni kell hogyan és mit használunk fel az információ-rengetegből. Ezzel kell szembenéznie a fiatal újságírónak, bele is fulladnak, ha nincs segítségük.
A Kukacnál két gyakornokunk dolgozik, mindannyian kivesszük a részünket az oktatásukból. És mi is tanulunk tőlük, multimédiát, gondolkodásmódot, vidámságot, életet. Nagy tapasztalattal rendelkező kiváló csapatunk van, 5+2 nő, mindenki legjobb a saját területén és eltaláljuk egymás gondolatait. Működik a csoportdinamika.
Hogyan alakult úgy, hogy nincs férfi a szerkesztőségben?
– Különösebben nem hiányzik egy férfi munkatárs állandó jelenléte. Két külsős kollégánk férfi, az egyik fotós, a másik a sportban és a napi politizálásban is otthon van.
Klasszikus sztereotípia, hogy a nők a női témákról írnak (szociális, emberjogi, környezetvédelmi), míg a férfiak főként a politikai, gazdasági, nemzetvédelmi témakörökben. Mi a személyes tapasztalata ezzel kapcsolatban?
– Megtörténik. Bizonyos kérdésekben a nők óhatatlanul érzékenyebbek. Az anyaság, a szülés, a család, a házasság mind olyan téma, amikről általában nők írnak. Általában férfiak a sportújságírók, talán mert fizikailag strapásabb. Egy kiváló kolléganőm egyébként sportújságíróként dolgozott a (megboldogult) veszprémi napilapnál. Azóta szakmát váltott.
Hogyan látja most a nők helyzetét?
– Ma a gender és a feminizmus szitokszónak számít. Pedig a feminizmus mozgalma világszerte arról szól, hogy az aktivisták – és vannak közöttük férfiak is –, azokat a problémákat próbálják orvosolni, amelyek jelen vannak a saját közösségükben, országukban, városukban. Nem szeretnék senkit sem oktatni arról, hogy a feminizmus minden téren elsősorban a nemek egyenlőségére összpontosított. Számos korábban kevésbé tárgyalt kérdésekkel bosszantotta a férfiközpontú társadalmakat mint például a nemi erőszak, a szexuális zaklatás, az abortusz, az egyenlő esélyek biztosítása, a bérezés területén. Nálunk elterjedt gyakorlat volt, hogy a munkáltató azt mérlegelte, „miként áll” a majdani alkalmazott az anyasággal, még nem szült vagy már szült és hiányozni fog a gyerekek miatt stb. Ez máig így van, de nem olyan mértékű, mint korábban. Egy friss tanulmány szerint azonban nálunk a nemek közti bérszakadék eltűnéséhez még legalább 200 év kell, tehát ez se mostanság fog megoldódni.
A Mee Too-mozgalom elfajult, túlságosan nem szimpatizálok vele. A nők elleni erőszakot rendszerszintű intézkedésekkel lehet(ne) kiküszöbölni, nem pedig évtizeddel ezelőtti sérelmek megtorlásával. Bőven lenne dolga a feminista mozgalomnak, ha nem utálták volna ki őket a társadalomból.
Ami a munkahelyi, szerkesztőségen belüli zaklatást illeti, az utóbbi években a férfitársadalom némileg visszafogta magát. Egy-két évtizeddel ezelőtt sokkal lazábbak voltunk, inkább kiröhögtük a főnököt, amikor a kolléganő cicigombját emlegette. Mára evidens dolgok váltak tabuvá, ugyanakkor nyitottá a férfi-nő kapcsolatokban. Egy-egy idétlen férfiúi beszólást nem veszek zaklatásnak. És a lányok sem, bár ennek ma már nagyon mások a határai, mint pár évtizede voltak.
Mi a véleménye a világsajtóban gyakran előkerülő gender témákról?
– A gender téma meghatározó világszinten és itthon is. A két héttel ezelőtti ruandai nőjogi kongresszusról kevés hír jelent meg Magyarországon, pedig 170 ország női képviselői vettek részt rajta. A nemek közötti egyenlőség szempontjából Ruanda nagyon különleges és tanulságos hely. Az 1994-es száz napig tartó népirtásban csaknem egymillió ember halt meg, a megmaradt lakosság 60-70 százaléka volt nő, így megjelentek a politikában, a gazdaságban, az ország irányításában. A Világgazdasági Fórum tavalyi nemi egyenlőségi indexe szerint Ruanda a hatodik a világban, miközben hazánk a 88-ik. A magyar kormánynak egyetlen női tagja sincs, a parlamenti képviselőknek is alig a 15 százaléka nő. Jobb, ha nem is szólok semmit az abortusz-témával kapcsolatban, mert csak keserűséget érzek. Azzal sanyargatják az abortuszra kényszerülő nőt, hogy a beavatkozás előtt meghallgassa a magzat szívverését. Micsoda deviáns és kegyetlen eljárás ez! A szexuális és érzelmi felvilágosítás a nulla körül stagnál, a fogamzásgátlás nem csak hogy nem téma, de a szükséges korszerű megoldások szinte megfizethetetlenek. A gender pedig elvetemült, rosszindulatú társaság kampánytémájaként vált szitokszóvá – akár a feminizmus.
Hogyan dolgozzák fel az olyan női témákat mint az abortusz, a család és munka kapcsolata, nők elleni erőszak, a női vállalkozók nehézségei?
– Ezekről a témakörökről nagyon kevés nő vállalja a nyilvánosságot. Pedagógus, egészségügyi alkalmazott, vállalkozó már név nélkül sem nyilvánul meg. Veszprémben az érzékeny témakörökben lassan minden információ forrása bezárul. Vannak informátoraink, nélkülük nem dolgozhatnánk.
Hogyan kezelik a közösségi média felületeken érkező sértő, bántó megjegyzéseket, kommenteket?
– Szerencsére a kommentárok többsége visszafogott. Jellemzően barátságos, jóindulatú olvasóink, támogatóink vannak, noha ritkán nyilvánulnak meg. Óvatosak, a munkáltatók egyenesen tiltják a közösségi és híroldalakon a kommenteket. Azért megszólalnak, amennyiben a téma nem közvetlenül érinti a politikát.
További hírek érhetők el a Media1.hu oldalon. Megtalálhat minket Facebookon is.
