A Story.hu pénteken írta meg azt az egyelőre nem megerősített (korábban a Media1 által is hallott) iparági pletykát, amely szerint visszatérhet a Heti Hetes az RTL-re.
A közel tíz éve az RTL által felvásárolni próbált Central Médiacsoport bulvárlapja szerint a műsor Majoros Péterrel, azaz Majkával térhetne vissza. A Story a pletykákra hivatkozva egyenesen azt állítja, hogy az RTL „már gőzerővel dolgozik a Heti Hetes felélesztésén”, amelyben meghívott hírességek kommentálnák a hét aktuális eseményeit.
Hajós András a Heti Hetesben térne vissza az RTL képernyőjére?
A lap úgy tudja, hogy már folyik a szereplőválogatás, a casting, és a műsor egyik központi figurája lehet Majka, de a készítők több ismert szereplőt is ki akarnak próbálni mellette. (A Heti Hetes egykori műsorvezetője, Jáksó László épp nemrég igazolt a TV2-höz – erről ide kattintva olvashatnak bővebben.) A Story szerint Majka szerepeltetése nem lenne meglepő, mivel az utóbbi időszakban gyakran szólal meg közéleti kérdésekben, ráadásul korábban – még a TV2-höz történt igazolása előtt – maga is szerepelt a Heti Hetesben.
A bulvárlap szerint szereplője lehetne a műsornak Ábel Anita, Jakupcsek Gabriella, Lilu és Hajós András is, aki ebben a műsorban térhetne vissza az RTL-hez. Hozzátették, hogy Hajós korábban gyakori vendége volt a (régi) Heti Hetesnek, majd az elmúlt időszakban a TV2-nél volt látható, de nemrég bejelentették, hogy kimarad A Nagy Duett új évadának zsűrijéből, így a Heti Hetes visszatérésével az RTL érzékeny ponton érinthetné piacvezető versenytársát, a TV2-t.

Új főszerkesztőre lenne szükség
A Story emlékeztetett arra is, hogy a Heti Hetes egykori atyja, Ónodi György két évvel ezelőtt, 2024 januárjában elhunyt. Éppen ezért, amennyiben a csatorna valóban feltámasztaná a megszűnt műsort, új „kapitányra” lenne szükség a hét aktualitásait kibeszélő produkció élén. A lap nem ír arról, ki lenne az állítólag visszatérő műsor új főszerkesztője, ahogy az sem derül ki az írásból, melyik gyártócéggel készülne el a produkció.
A Story szerint kérdéses, hogy az egykori nagy nevek közül hívna-e bárkit a csatorna, és hogy azok vállalnák-e a szereplést. A cikkben felmerült Gálvölgyi János, Váncsa István, Hernádi Judit, Farkasházy Tivadar, Kern András vagy Havas Henrik neve is. A cikk szerzője nem említi, hogy megkérdezte volna a témával kapcsolatban őket.
A bulvárlap az RTL-t kereste meg, hogy mi igaz a pletykákból. A csatorna érdemi válasz helyett egy általános, promóciós jellegű reakciót küldött, amelyben előfizetéses streamingplatformja kínálatát méltatta, ám nem reagált konkrétan a Heti Hetessel kapcsolatos felvetésekre. A csatorna mindössze annyit közölt, hogy jövőbeli műsorairól mindig időben ad tájékoztatást. Érdemben tehát nem cáfolták, de nem is erősítették meg a hetek óta terjedő pletykákat.
Fokozhatja a vevői érdeklődést kormányközeli körökben és felfelé húzhatja az RTL vételárát a Heti Hetes lehetséges újraindításának híre
Iparági elemzők szerint az RTL számára jelenleg üzletileg előnyös lehet, ha nyitva hagyja a kérdést, és nem erősíti meg, de nem is cáfolja a Heti Hetes visszatérését.
A Media1-nek egy elemző azt mondta, véleménye szerint az RTL-nek most az az elemi érdeke, hogy a Story által megírt pletyka minél szélesebb körben elterjedjen. Amennyiben ugyanis a Fidesz politikai kockázatként értékeli a Heti Hetes visszatérésének lehetőségét, vagyis azt, hogy a közel tíz éve, 2017-ben megszűnt műsorral egy markánsan kritikus hang térhetne vissza a képernyőre, a kormányközeli befektetők számára sürgetőbbé válhat kifizetni az RTL Magyarország vételárát.
Ennek összegét néhány iparági forrás korábban mintegy 160 millió euróra tette, és egyes forrásaink már a potenciális vevők kilétét is tudni vélték. A cég értékét ugyanakkor az elemzők szerint lefelé nyomhatja a Fidesz által megszavazott, júliustól visszatérő reklámadó, mivel az tovább ronthatja az RTL profittermelő képességét, illetve növelheti a veszteségeit. A reklámadót ráadásul bevételalapon kell fizetni, nem pedig nyereség után.
Elemzői vélemények szerint néhány korábbi érdeklődő már vissza is léphetett, látva a lineáris tévés piacon tapasztalható nehézségeket, illetve vevői oldalon saját belső problémák is szerepet játszottak ebben.
A Media1-nek nyilatkozó, a kormányzati és RTL-es retorzióktól tartva névtelenséget kérő elemzők szerint ugyanakkor már a Heti Hetes visszatérésének puszta felvetése is felgyorsíthatja az eseményeket, hiszen komoly politikai kockázatot jelenthet a Fidesz számára. Az amúgy is népszerűségi problémákkal küzdő kormányzópártoknak aligha jönne jól egy kritikus hangvételű tévéműsor.
Több elemző is annak a véleményének adott hangot, hogy a Heti Hetes újraindításának gondolata egy összetett üzleti játszma része lehet. Egyes elemzők szerint nem zárható ki az sem, hogy az RTL-nek érdekében állt a pletyka megjelenése a bulvárlapban. Ha Orbán Viktor köreihez is eljut a Heti Hetes visszatérésének híre, akár már az idei év első felében is sor kerülhetne az RTL Magyarország tulajdonosváltásának bejelentésére. Mindezt az elemzők annak ellenére valószínűsítik, hogy az RTL Csoport hivatalosan továbbra is tagadja az eladás szándékát – legutóbb néhány hete, Hadházy Ákos egyik nyilatkozata után cáfolták azt, hogy szándékukban állna megválni a magyar leányvállalattól.
Elemzők szerint mindenesetre számos racionális üzleti érv szól a mielőbbi kivonulás és szinte semmi a maradás mellett. A magyarországi működés jelentős politikai kockázatokkal terhelt, miközben visszatér a reklámadó, és az RTL Magyarország 2024-ben 3,3 milliárd forintos veszteséget termelt. Emellett a lineáris tévés piacon a cégcsoport visszaszorult a második helyre, tartósan is elveszítette korábbi piacvezető pozícióját a nézettségi versenyben.
Ráadásul az RTL Csoport szintjén is komoly kihívások jelentkeznek, a médiavállalat pedig láthatóan egyre inkább a német nyelvterületre helyezi át a fókuszt. Nemrég az RTL Group a horvát és a belga egység után a holland leányvállalatától is megvált, és jelentős elbocsátások zajlanak az RTL Groupnál, mivel rosszul alakulnak a pénzügyi mutatók.
Reklámadós zsarolások
Korábban a Media1 több olyan dokumentumot és bizonyítékot is bemutatott, amelyek arra utalnak, hogy a Fidesz már 2014–2015 környékén is politikai nyomásgyakorlás eszközeként használta az RTL-lel szemben a reklámadót. Az RTL Leaks cikksorozatban nyilvánosságra hozott anyagok szerint a Bertelsmannhoz tartozó médiacsoport a reklámadó mérsékléséért cserébe felajánlotta az Orbán-kormánynak Dirk Gerkens vezérigazgató leváltását, akit Vidus Gabriella váltott – a lapunk által bemutatott dokumentumok szerint Lázár János számára elfogadhatóbb vezetőként. Fellegi Tamás, az RTL tanácsadója (az Orbán-kormány egykori miniszter tagja) írásban ajánlotta egy kormányzati találkozó előtt Andreas Rudasnak, az RTL regionális vezetőjének, hogy ha Lázár János azt mondaná, hogy csökkentik a reklámadót, felajánlhatja a vezérigazgató leváltását viszonzásként. Beszédes, hogy a nem sokkal később kinevezett Vidusnak azután különös e-maileket küldött Rogán Antal kabinetfőnöke, például az RTL Híradóval kapcsolatban.
Az RTL-t is magába foglaló Bertelsmann csoport múltjában ráadásul több olyan eset is ismert, amikor autoriter vagy jobboldali rezsimekkel való együttműködés miatt kapott kritikát. A vállalat 2002-ben elismerte, hogy a náci rezsim idején kapcsolatokat ápolt a birodalmi propagandaminisztériummal és az SS-szel, amit egy általa felállított független történelmi bizottság is dokumentált. Erről a 24.hu és több más lap is részletesen beszámolt.
A Heti Hetes megszűnése
A Heti Hetes 1999 szeptemberében indult el az RTL Klubon, 2012-ben az RTL II-re költöztették, majd az erősen kormánykritikusként számon tartott műsort 2017-ben szüntette meg az akkor már Vidus Gabriella vezette RTL. A döntést a csatorna hivatalosan az érdeklődés csökkenésével és nézettségi problémákkal indokolta.
A közéleti talkshow-ban az évek során számos színész, közéleti szereplő és médiaszemélyiség fordult meg, azonban 18 éven át mindössze két állandó tag ült folyamatosan az asztalnál: Gálvölgyi János és Farkasházy Tivadar.
Jogerősen is pert vesztett az RTL a Media1 ellen – megjött az írásos indoklás
TV2–RTL: kiderült, ki végzett az élen a 2025-ös nézettségi versenyben