Az M1 tévécsatorna műsorvezetője a Kovács Ákos életútjáról szóló filmről és Kovács Ákosról beszélgetett a stúdióban Kriskó László forgatókönyvíróval, az Ember maradj – Az Ákos-sztori. Eddig. rendezőjével, amikor a mellettük lévő képernyőn megjelent Dobrády Ákos, akit az állami média összetévesztett Kovács Ákossal.
A kínos baki rögtön a beszélgetés elején látható volt, de még az interjú 7. percében is az óriási képernyőfalon maradt Dobrády.
A 444.hu észrevette, hogy az interjút gyorsan le is törölték a Hirado.hu-ról, és a videó nem érhető el a Médiaklikk oldalán sem, így azt már csak egy másik, az állami médiától független helyről, a Streamable-ről tudjuk megmutatni.
Íme, hogy a hirado.hu felületén mi látható az interjú helyén:

A 444 hozzátette, hogy a filmet amúgy nagy erőkkel népszerűsíti a köztévé, hiszen a Duna Család-barát magazinjában maga Kovács Ákos Kossuth-díjas dalszerző, énekes, előadóművész és Hábermann Jenő producer beszélt róla. Ezért aztán többszörösen is kínos az egész az ügy.
(Azok kedvéért, akik esetleg csak most járnak először az oldalunkon, jelezzük, hogy a Media1-nek semmi köze a hírben emlegetett állami M1 csatornához. A Media1 egy újságírói tulajdonban lévő lap.)
****
Másfél millióra bírságolta a közmédiát a Médiatanács egy általunk feltárt visszásság ügyében
Deepfake-gyanús videóban „ölik meg” Magyar Pétert és Zelenszkijt – ezt adta le az M1 Híradó
Újabb félmilliárd sminkre és fodrászra: ismét ugyanaz a cég lehet az MTVA nyertese
Meghökkentően viselkedett Fábián Barna, az M1 munkatársa (Videó)
Ingyen jön a Szomszédok és a Linda az okostévékre – a Médiaklikkkel együtt a propaganda is
Rogán kedvencének cége visz fényt a köztévének – újabb állami megbízás Balásy Gyulának
Mintha már a Fidesz Facebookja lenne – Kocsis Máté posztját változtatás nélkül tette ki a közmédia
Fábry is rasszista megjegyzést tett – nála mégis maradhat a Karinthy-gyűrű?
Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.