Az RTL Híradó szeptember 8-i és 9-i adásában is bemutatták a politikus és az újságíró közötti incidensről készült felvételeket, ám a két riport hangsúlya eltért. A hétfői anyagban Móna Márkot is megszólaltatták, és felidézték: amikor évekkel ezelőtt Halász Júlia, a 444 videós újságírója szenvedett el hasonló inzultust egy Fidesz-rendezvényen, több szakmai szervezet is tiltakozott. A keddi riportban viszont már Magyar Pétert, a Tisza Párt elnökét kérdezték a kötcsei ügyről.
Az RTL Híradó arra volt kíváncsi, lesz-e következménye a történteknek. Magyar Péter az interjúban azt mondta, Ruszin-Szendi a párt egyik legnépszerűbb politikusa, és azt állította, hogy a Mandiner tudósítója bele akart nézni a telefonjába. A Híradó által bemutatott felvételen azonban ez nem látszik: azon egyértelműen az szerepel, hogy a riporter kérdezni próbált, mire a politikus a számára kellemetlen kérdés miatt fizikailag akadályozta őt munkája elvégzésében.
Az RTL riportja végén felidézték, hogy a politikusnak több botránya is volt az elmúlt hetekben.
A Fidesz a MÚOSZ elnökéhez fordul a sajtószabadság védelmében
„Szereptévesztésben a Fidesz frakcióvezetője” – reagált a MÚOSZ Kocsis Mátéra
Az RTL és az Orbán-kormány botrányához hasonló robbant ki a szomszédos Szerbiában is
Brutálisan összeverték a Magyar Hang újságíróját, Mézes László Róbertet (Videóval!)
Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.